Bogá, bogá, botocska

- Kicsik vagytok! – mondta tekintetük derűsen a lent ácsorgó anyáknak. Így ment ez percekig, aztán egyikük, a Kende nevű szőke kisfiú lelkes kiabálásba kezdett:

- Bogá, bogá, bogá! – ujjongott az alig egy-két hete tanult szó az ajkain.

Különleges korban volt Kende; noha eddig is ismert és mondott sok szót, de most a szavak, mintegy varázsütésre, felragyogtak kicsiny elméjében. Minden szó megtelt érzelemmel, szenvedéllyel, ahogy életének egy-egy jelentős napjához, történetéhez csatlakoztak.

- Sötét! – üdvözölte egy nap az ajtón éppen csak betoppanó apukáját. És már folytatta is az izgalmas történetet: - Biobolt! Áram! Beteg! Pocakja! Doktor néni! Másik bolt!

Mert aznap hiába mentünk a bioboltba, ott áramszünet volt és nem tudtunk vásárolni. Ők pedig nagylány nővérével arra a következtetésre jutottak, hogy biztos megbetegedett az áram és orvoshoz kellett mennie.

- Bogár? Hol? – léptem közelebb a kuckójukhoz. Bekukucskáltam egy résen.

- Felborult! – mondta Kende. Óvatosan, féltő figyelemmel guggolt oda a hátán kínlódó legyecskéhez. - Adjunk neki egy botocskát, hátha bele tud kapaszkodni!

- Botocska, botocska! – követelte a másik kisfiú is anyukájától.

- De hát ő nagyon fél a bogaraktól! – mondta csodálkozva a mama, de azért felnyújtott ő is egy botot. A legyecske lassan felkapaszkodott az egyik botra, zöld szárnyai megcsillantak még a napfényben, és elrepült.

- Megdódult! – kiáltotta Kelen ragyogó arccal.

Alig várom, hogy halljam, ahogy este meséli:

- Apa, bogá, bogá, botocska!

Teofil