16. oldal - Bezzeganya

Ezen a héten is zajlott nálunk az élet – talán a szokásosnál is jobban – és megkezdődött a visszaszámlálással egybekötött készülődés is a Nagy negyedik szülinapjára. Azonban még mielőtt nekikezdenék az ünneplős részt taglalni, beszámolok a hét elejéről.

32.hét

Kisgyermekes anyukaként az addig megszokott napirend gyakorlatilag teljes mértékben felborul és mindent az új jövevény igényeihez kell igazítanunk. Emiatt sokszor előfordul, hogy valamit kifejezetten rövid idő alatt vagy épp hirtelen kell elintézni és emiatt útra kelni.

Tizennégy évvel ezelőtt írtam először a Bezzeganyára, amikor megtudtam, hogy Tünde és Vakmacska örülnének egy-két apukás sztorinak is, és aztán éveken át írogattam ide Őrjöngő Farkas néven (rendkívül megtisztelőnek és életem egy jelentős eredményének érzem, hogy még szerepelek a címkefelhőben). Néhányan megkedvelték a sztorijaimat és nem kevesen nagyon utálták őket. A kedves kommentektől mindig kissé összezavarodtam, nem azért, mintha szerény volnék, viszont kishitű vagyok. Amikor pedig utáltak, azt többnyire ügyesen kezeltem, olykor pedig (ennek a kedves szerkesztők párszor tanúi lehettek) rémesen ügyetlenül – pont, mint otthon. Még rémlik, ahogy néha fásult sztoicizmussal, máskor meg izgatott érdeklődéssel nézem a kommenteket.

A családban a hétköznapok rohanásai után általában a hétvégék jelentik az egyetlen lehetőséget arra, hogy minőségi időt töltsünk együtt. Ha néhány klasszikus vagy újdonság erejével ható hétvégi programot keresel gyerekekkel, ez a lista a megfelelő kiindulópont lehet.

A kórház neve:

Augusztus:

Az érettségi gyakran ijesztő próbatételnek tűnik, de a legtöbbünk amikor túl van rajta, rájön, hogy nem is olyan vészes. Tagadhatatlan azonban az is, hogy az elmúlt években sok olyan esemény történt világban, ami megnehezítette a mai tizenévesek helyzetét, és sok szempontból elszigetelte ezt a generációt.

Megint mozgalmas héten vagyunk túl, de szerencsére ahogy haladtunk a hétvége felé, úgy történtek egyre klasszabb dolgok és végül nagyon pozitív kicsengése lett az elmúlt napoknak.

31.hét

(1. rész)

Május és június két izgága hónap az iskola életében, az osztálykirándulások időszaka. Amit a gyerekek izgatottan várnak, mi pedig nem kicsit izgulunk, ahogy a rendes szülők ezt általában teszik. A gyerekeknek ez egy páratlanul izgalmas élmény, együtt lehetnek végre az iskolai kötöttségek és kötelezettségek nélkül, mint egy hatalmas bulit, úgy élik meg a kirándulást. Szülőként mi azonban inkább a biztonságra és a szervezési nehézségekre koncentrálunk. Miközben megpróbálunk lazák maradni.

Nagyjából három napot kellett várnom, mire az orvos által felírt antibiotikum elkezdett hatni, és végre enyhült az eddigre már pokoli fájdalom. Közben elmentem az MRI-re is, ahol a hematómát az eredetinél már kicsit kisebbnek, 1x3 cm-esnek mérték, és a vérvétel eredménye is megjött - erősen emelkedett fehérvérsejt-számot, vagyis gyulladást mutatott.

A kórház neve:

Hazánkban 1979 óta használják az ultrahang technikát a várandósgondozás során. Az eltelt évek alatt sokat fejlődött ez a tudomány is, amely a világ egyik legizgalmasabb és legboldogabb folyamatába enged betekintést.

Hála a magasságosnak, hétfő délutánra áttört a Kicsi harmadik növésben lévő foga is, így legalább minimálisan nyugodtabb vizekre evezhettünk. Most már összesen hat foga van, ez elég jó arány ahhoz, hogy nagyobb darabos ételeket is oda merjek adni neki, de a húsokat továbbra is szálakra szedem és alaposan összetépkedem, nehogy véletlenül megakadjon a torkán.

30. hét

Ijesztően kevés az az idő, amit a gyerekekre való igazi figyeléssel töltünk. Persze megcsinálhatjuk helyettük a házifeladatot, bepakolhatjuk a táskájukat, friss kakaóval várjuk őket reggelente, de nem erről van szó.

Minisorozatunkban Halacska ad hasznos, praktikus és gyakorlati tanácsokat a munkába visszatérő anyukák (vagy bárki más) számára.

A kórház neve:

Miután szerencsésen tisztázódott, hogy a kislányom vérmérgezése vaklárma volt, a drámai történésekkel (és rengeteg iskolai szünnappal, emiatt otthon unatkozó gyerekekkel) teli május hála istennek véget ért. Reménykedtem benne, hogy a június jobb időket hoz nekünk, és mostantól nem lesznek se tragédiák, se rossz hírek.

Előzmények itt...

Egészen eseménytelenül indult a hetünk, legalábbis én azt hittem, amíg hétfő este meg nem szólalt a férjem: „ugye nem felejtetted el, hogy csütörtöktől három napig nem leszek itthon a céges csapatépítő miatt?” Válaszoltam is rögtön, a rendkívül meggyőző, kistányér méretűre kerekedett szemeimmel, hogy „nem, dehogy felejtettem!”

29. hét

Holics Szilvi döbbentes és felkavaró szüléstörténetével a LinkedIN-en találkoztam. Azon a LinkedIN-en, ahová az ember mindenféle szakmai, üzleti, munkával kapcsolatos dolog miatt jár, én is ezért mentem oda tulajdonképpen. Elolvasva azonban megértettem, miért is került oda az anyák napjára szánt sorozat – és megkértem a szerzőt, hadd osszam meg a Bezzeganyán is ezeket az írásokat.

Minisorozatunkban Halacska ad hasznos, praktikus és gyakorlati tanácsokat a munkába visszatérő anyukák (vagy bárki más) számára.

Zagoraból Marrakeshbe 6 óra volt az út. Ezt kivételesen nem is bántam, mert legalább volt időm megoldani, hol aludjunk aznap este + még 3 éjszaka. Ugyanis a marrakeshi szállásadó (mint utóbb kiderült: rohadt csaló) WhatsAppon rám írt, hogy ágyi poloskája van, nem tudja megoldani a fertőtlenítést, menjek, ahova akarok.

A tragikus hír utáni napon hazaengedtek a kórházból - de még aznap este majdnem vissza is kerültem. Megindult ugyanis végre a tejem, amit már a kórházi bentlétünk alatt is folyamatosan igyekeztem szívni a mellszívóval - ám a sokadik vérvétel eredményére és a zárójelentésre való végtelen, „mindjárt indulunk” várakozás közben már nem volt lehetőség még egyszer utoljára leszívni. Ennek eredményeképp mire hazaértünk délután háromkor, a melleim brutálkemények lettek és fájtak a beinduló tejtől, úgyhogy szinte első dolgom volt összerakni a bérelt mellszívót. Hogy elmúljon a feszítő érzés és a betonkeménység, egy alapos, félórás fejéssel indítottam - miközben a férjem, aki addigra összeszedte a fiúkat az iskolából, elment segíteni szegény barátnőnk férjének, engem és a négy gyereket a szüleimre bízva.

Jesper Juul dán családterapeuta egy egészen különleges korszakban nőtt fel. Gyerekkorában a szülők többsége olyan családokban élt, ahol az apák egyfajta „vendégként” és „parancsnokként” viselkedtek (és joguk volt akár fizikai erőszakkal is az akaratukat a többiekre kényszeríteni, de a napi családi életben alig vettek részt), és ahol a nőket s gyerekeket a többségi vélemény jobb volt csak látni, de nem hallani. Mire elérte a nyugdíjaskort, a családok többségében látványosan és visszavonhatatlanul megváltozott szinte minden. Tanácsot is máshoz és másként kértek.