Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a BorsA brit Roger Parkes felesége kézműves sajttal lepte meg szerelmét Valentin-napon. Sajnos ez volt élete legnagyobb hibája. A férfi ugyanis nem sokkal később megbetegedett, majd elhunyt.

Carina Parkes 2023 februárjában vásárolta a sajtot egy wiltshire‑i kézműves sajtkészítő cégtől. Ettől Roger több szerve is leállt, majd agyhártyagyulladás után életét vesztette. A tragédiát követően a cég visszahívta a Baronet Reblochon nevű különleges, félkemény sajtot, amelyet bio Jersey‑tejből készítenek.
Az özvegy beperelte a sajt készítőit, több mint 200 000 font (kb. 82 millió forint) kártérítést követelve férje halála miatt. A sajtgyártó elismerte, hogy a Roger által elfogyasztott Baronet sajt fertőzött volt egy potenciálisan halálos baktériummal, azt azonban tagadják, hogy ők felelősek a halálért, arra hivatkozva, hogy a férfi már eleve súlyos egészségügyi problémákkal küzdött.
A londoni Legfelsőbb Bírósághoz benyújtott iratok szerint Shahram Sharghy, az özvegy jogi képviselője elmondta: Roger 2023. február 17‑én kezdte el enni a sajtot, majd 2023. február 21‑én mentőt hívtak hozzá. 2023. február 23‑án megvizsgálták, és liszteriózist diagnosztizáltak nála. Infektológiai osztályra került, antibiotikumot kapott, de az állapota tovább romlott, és 2023. február 27‑én elhunyt.
A vizsgálat arra a következtetésre jutott, hogy a sajt listeriával szennyeződött, így emberi fogyasztásra alkalmatlan volt, és ez valószínűleg a vádlott gyártási folyamatának volt köszönhető.
Roger halála előtt hónapokkal komoly szívműtéten esett át, ami után gerincvelői drénezésre volt szükség az e.coli‑szepszis miatt. A cég szerint ez is hozzájárulhatott a halálához, és teljes körű vizsgálatot követeltek – annak ellenére, hogy a sajttól két másik ember is megbetegedett.
Az ügy a bíróság előtt folytatódik, kivéve, ha addig sikerül megegyezniük a feleknek – írja a The Sun.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.