Szívatások az egyetemi gólyatáborban 

Az elsőéves hallgatók beszámolói alapján kiderült, hogy a résztvevőket embertelen körülmények között tartották. A tűző napon órákig kellett gyalogolniuk, miközben a bőröndjeiket maguknak kellett cipelniük, még akkor is, ha kerekes változatuk volt. A szervezők felé kötelező volt a magázódás, míg ők tegezték a gólyákat, ami egyértelmű hatalmi hierarchiát tükrözött. A kommunikáció leggyakoribb eleme pedig a kiabálás volt az újonnan felvételizett diákok irányában.

A táborban a résztvevőket koedukált hálótermekbe osztották be, ahol a férfiak jelentős többségben voltak. Az első napon csak késő este kaptak enni, elvették tőlük a pénzüket, ételeiket, és még a gyógyszereiket is elkobozták. A tisztálkodási lehetőségeket is szigorúan korlátozták, a mosdószüneteket napi háromszor egy percben határozták meg, a zuhanyzás pedig nemtől függően két vagy öt percig tarthatott.

Az egyetem vezetése máris egy munkacsoportot hozott létre a történtek kivizsgálására, és közleményben hangsúlyozták, hogy az intézmény kötelessége a hallgatók biztonságának garantálása, ami a gólyatáborokra kiemelten vonatkozik.

Ez az eset – amely nem az első nagy port kavart tábori történet hazánkban – felhívja a figyelmet arra, hogy az ilyen típusú beavatási rítusok és a gólyatáborokban alkalmazott megalázó gyakorlatok mélyen károsak, és ezekkel egyszer s mindenkorra le kell számolni. A diákok méltóságának tiszteletben tartása és a biztonságos környezet megteremtése elsődleges szempont kell, hogy legyen minden hasonló rendezvény során.

A gólyatáboroknak eredetileg az a céljuk, hogy az egyetemre frissen felvett fiatalok számára egyfajta bevezetést nyújtsanak az egyetemi életbe, megteremtve az első lehetőségeket arra, hogy barátságokat kössenek, megismerkedjenek egymással és a felsőbb évesekkel, valamint bepillantást nyerjenek az egyetemi közösségek működésébe. Az ilyen események hagyománya Európában évszázados múltra tekint vissza, és sok helyen a diákélet egyik legemlékezetesebb mozzanatává vált. Azonban a közelmúltban napvilágot látott beszámolók alapján sok helyen teljesen céltévesztetté váltak ezek a rendezvények, különösen akkor, amikor a beavatási szertartások megalázóvá, sőt, egyenesen durva, elnyomó harcokká alakulnak át.

Ezek a történetek nemcsak a résztvevők számára voltak megdöbbentőek, hanem széles körű visszhangot keltettek az egykori gólyák körében is, akik hasonló megaláztatásokról számoltak be korábbi évek tapasztalatai alapján. Vagyis elkezdtek kipotyogni a csontvázak a szekrényből.

Sajnos nemcsak a BME gólyatáborában történtek ilyen visszaélések, a visszhangot kapott eset miatt a közösségi oldalakon, internetes fórumokon más egyetemekkel kapcsolatban is számos fiatal számolt be arról, hogy megalázó bánásmódban volt része. Az ilyen esetek rávilágítanak arra, hogy a gólyatáborok megrendezésekor mennyire fontos lenne az egyetemi vezetés és a szervezők felelősségteljes hozzáállása.

A BME vezetése gyorsan reagált a napvilágra került történetekre, és bejelentették, hogy vizsgálatot indítanak az ügyben, valamint jövőre új modell alapján, központilag szervezik majd a gólyatáborokat, hogy azok minden résztvevő számára egyenlő esélyeket biztosítsanak, figyelembe véve az egyéni különbségeket. Emellett a táborokban pszichológusok is rendelkezésre állnak majd, hogy mentálhigiénés támogatást nyújtsanak a diákoknak, és segítsenek a beilleszkedésben.

A megalakult egyetemi munkacsoport most a gólyatáborok szabályozásának felülvizsgálatával foglalkozik, különös tekintettel a 2024-es botrányos eseményekre. A munkacsoport első ülésén Bihari Péter oktatási rektorhelyettes, valamint a gólyatáborok szervezésében részt vevő különböző érintett területek képviselői is részt vettek.

A munkacsoport célja, hogy minden beérkező panaszt kivizsgáljanak, ehhez egy belső kommunikációs csatornát hoznak létre, amelyen keresztül a hallgatók értesülhetnek a folyamatokról. Az egyetem új, egységes szabályozást dolgoz ki, amelynek fő szempontjai a biztonság, a közösségépítés és az elfogadás lesznek.

Kérdés, hogy mindehhez miért kellett megvárni és megengedni, hogy baj legyen.

Akác