A férjem összeomlott, mint a kártyavár

meddőség
PUBLIKÁLÁS: 2017. január 10. 06:00
Előzmények itt >>>

Perdita meddőség

Abbahagytam hát a pajzsmirigyes tökkelütöttséget, és vártuk a következő lépcsőt, a lombikot. Ehhez is át kell esni jó pár vizsgálaton, meg kell várni, hogy az állam felé az igénylés megtörténjen a klinika felől, de idén tavaszra minden készen állt arra, hogy jöjjön a lombik, és jött is.

Fogamzásgátló, majd stimulálás, leszívás és beültetés – aki keresztülesett már ezen, az tudja, hogy ez a folyamat mivel jár, aki meg nem, az jobb, ha nem tud róla, és azt kívánom neki, hogy ne is kelljen neki tudni róla soha. Számomra szerencsére nem volt fizikailag megterhelő a dolog különösképpen, a lelki része meg óriási reménykedésben telt. Az eredmények nem voltak annyira jók, mint számítottunk rá (a doki is, meg mi is), 4 petesejtecske lett, abból pedig 1 darab termékenyült meg. A kezdeti bili-füle-letörtség után megint összegyűjtöttük minden pozitív energiánkat, és arra koncentráltunk a férjemmel, hogy az az egy sejtecske jól érezze magát nálunk, és legyen belőle egy cuki kis bébike.

A beültetés után két héttel kellett menni vérvizsgálatra. Úgy izgultam, mint még soha, bár az az érzésem volt, hogy nem sikerült. Viszont indulás előtt sikerült egyet hánynom (valószínűleg az idegtől), amitől a férjemnek jókedve lett, mert pozitív jelnek tudta be a rókát. Elmentünk hát közösen a klinikára, vérvétel, menjek haza nyugodtan, nemsokára hívnak. Hívtak is nemsokára, és az orvos elmondta, hogy sajnos nem az az eredmény, amit vártunk. Pihenjek, és menjünk vissza pár hét múlva, megbeszélni a további teendőket.

Az utcán álltunk, mondtam a férjemnek, hogy sajnos nem sikerült. Engem nem annyira lepett meg a dolog, mert éreztem, hogy ez lesz – de a férjemen láttam, hogy olyan hatást tett rá a dolog, mintha egy óriási, több mázsás kőbunkóval vágták volna fejbe. A férjem, az én drága, pozitív, erős férjem úgy összeomlott, mint egy kártyavár. Sosem láttam még így. Abban a pillanatban átvillant rajtam az érzés, hogy most van az, hogy én nem hagyhatom el magam, valamit tennem kell, valamit ki kell találnom, tovább kell lépni, most, azonnal. Eddig ő volt az, aki támogatott, mindenben segített, most rajtam a sor.

Hazamentünk, és azonnal elkezdtem bújni a netet.

Kis kitérő: olvastam itt a Bezzeganyán absz lombiknaplóját még anno, amikor írta. Azt is láttam, hogy egy ideje eltűnt, a napló is, meg ő maga is a kommentelők közül. Hiányoltam, mert kíváncsi voltam a történetére. Nem tudom, hogy aznap, vagy már előtte, de egyszer tök véletlenül megláttam a nevét oldalt a nemrégen kommentelők között, ahogyan arról beszél, hogy a harkányi gyógykezelés alatt esett teherbe. Nahát, mi történt? Sikerült neki teherbe esni? Mi ez a gyógykezelés?

Szóval, valahogy, nem tudom hogyan, és honnan, de ez beugrott. Ez az! Ez lesz az! Ez kell nekem! Ez lesz a megoldás! Gyógyfürdő! Rohadt gyorsan utánanéztem, hogy mi is ez. Utánanéztem, hogy van-e ilyen gyógyfürdő a fővárosban, ahova mi tudnánk menni? Mi a lényege ennek az egésznek? Hogyan lehet ide eljutni?

Gyorsan végigszántottam néhány alap dolgot, de nem akartam aznap sokáig a net előtt ücsörögni, miközben a férjem úgy ült otthon, mint a legszomorúbb kis emberkupac a világon. Előálltam a farbával: most pedig én leviszem a kutyát, aztán fogjuk magunkat, elmegyünk lazítani egy fürdőbe, és utána sétálunk, és vacsorázunk egy jót! Így is lett, és végül azt mondom, hogy ez volt a legeslegjobb dolog, amit tehettünk aznap, mert valóban nagyon kisimított és lelazított mindkettőnket lelkileg, és testileg is. A fürdőzés közben elmeséltem neki a legújabb tervemet, hogy márpedig én elmegyek erre a harkányi kezelésre a nyáron, ha törik, ha szakad, valahogy bejutok, és utána ősszel újra lombik. Addig is pedig járjunk hetente egyszer gyógyfürdőbe itt a fővárosban, élvezzük a nyarat, lazítsunk, bulizzunk, és minden jó lesz.

Tetszett neki az ötlet - naná - én pedig elkezdtem utánajárni a harkányi beutalónak.

Aki nem tudna róla: Harkányban van egy gyógyfürdőkórház, aminek van egy pinduri kis nőgyógyászati rehabilitációs részlege. Az orvostársadalom túlnyomó része nem fogadja el az ottani gyógyvíz nőkre gyakorolt pozitív hatását, pedig rengeteg, már-már csodás gyógyulás, javulás, teherbe esés köszönhető a harkányi gyógyvíznek, és az aköré épülő, gondosan felállított rehabilitációs programnak. A program három hetet vesz igénybe, és ezalatt végig bent kell tartózkodni. A program részei a rendszeres gyógyfürdőzés, iszappakolás, gyógytorna, biomágneses kezelés, masszírozás, intimtorna, és pszichológiai konzultáció. És persze pihenés, pihenés, pihenés.

A kórházba beutalóval lehet bejutni - mindig éppen az adott támogatási rendszertől függ, hogy éppen mozgásszervi, háziorvosi, vagy nőgyógyászati beutalót kell szerezni, valamint milyen további leleteket kell összegyűjteni a jelentkezéshez. Sajnos a várólista elég hosszú, mert a nőgyógyászati osztály aprócska, pár szobából áll csupán, és annak is egy része fizetős – ahova általában hamarabb lehet időpontot kapni. Én is oda foglaltam le gyorsan az utolsó nyári szabad három hetet, ami a csodával határos módon volt még meg akkor, amikor tavasszal telefonáltam. A főnővér azt mondta, hogy ha gyorsan beszerzem a papírokat, fenntartja nekem azt a szabad három hetet, de küldjem a papírjaimat minél hamarabb. Őrült módon elvágtattam a háziorvosomhoz, aki készségesen kiállította a beutalót. Attól félve, hogy ez is kevés lesz, villámgyorsan felhívtam a nőgyógyászom is, aki épp aznap rendelt (mondjuk időpontom nem volt hozzá) - az asszisztense azt mondta, ha most azonnal bemegyek, akkor gyorsan kiállítja nekem a beutalót a doktor úr. Elvágtattam oda is, előadtam a sztorimat - mit szépítsem, bőgve -, a doki pedig szó nélkül kiállította nekem a nőgyógyászati beutalót is. Közben még annyi tanácsot tudott adni, hogy esetleg érdemes lenne elmennem immunológiára is, hátha - neki még ez az ötlete lenne számomra. Ok, rendben, törölgettem a könnyeimet, majd fogtam a beutalót, és mint egy kis hörcsög a zsákmányával, elhúztam a rendelőből.

Papírok - pipa, postára gyors, pakk feladva!

Huhh.

(Folyt. köv.)

Perdita

További terhességgel, szüléssel és gyermekneveléssel kapcsolatos tartalmakat olvashatsz a Bezzeganya Facebook oldalán.
Tetszik?

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.