A Mokka műsorában őszintén beszélt múltjáról Csősz Boglárka, aki ma már ismert üzletasszony, ám gyerekként szerény körülmények között nőtt fel Erdélyben. Minél hamarabb saját lábra akart állni, ezért már 11 évesen modellkedni kezdett, 16 évesen pedig egyedül Budapestre költözött.

A csinos híresség azonban azt mondja: senki nem készítette fel arra, milyen sötét oldala van ennek a világnak.
Igazából senki nem készített fel arra, hogy ez egy olyan világ, ahol a lányok mindennek ki vannak téve... Sokszor voltam olyan állapotban, hogy gondolkodtam, hogy egyáltalán szóljak-e a szüleimnek arról, hogy milyen veszélyek leselkednek rám
– vallotta be.
Mint mondta, idővel azzal is szembesült, hogy nem minden ügynökség azzal foglalkozik, amivel hivatalosan hirdeti magát.
Nem is tudtuk, hogy az ügynökségek egy része például nem csak modellkedéssel foglalkozott. Ez mindig időközben derült ki, amikor elmentél egy castingra, és egyszer csak rájöttél, hogy hát nem is arra készül a reklámfilm...
A legijesztőbb az volt számára, hogy ilyenkor sokszor már aláírt szerződéssel állt ott, és nem tudta, milyen jogi csapdába került: "Szembesültem azzal, hogy van egy szerződésem, és most olyan jogi helyzetbe kerülök, hogy nem tudom, azt nekem kell-e teljesíteni vagy sem."
Csősz Boglárka ugyan mindig próbált tudatos maradni, és külföldi munkáknál is nagyon megválogatta, hová utazik, de még így sem tudott minden veszélyt elkerülni.
Szórakozóhelyen voltunk, és megtörtént az, hogy egyik pillanatról a másikra nem tudtam, hogy hol vagyok
– kezdte, majd még sokkolóbb részleteket árult el:
Volt olyan is, hogy bekerültem egy olyan társaságba, helyzetbe, ahová nem szerettem volna menni, de úgy ébredtem, hogy ott vagyok, tehát akkor tértem magamhoz. Aztán sikerült megmenekülnöm, eljönnöm.
Mintha ez nem lenne elég, a lakásába is betörtek.
Volt olyan is, hogy betörtek a lakásomba, és megpróbálták elvinni az útlevelemet, az adataimat, hogy tudjanak ezzel zsarolni
– sorolta.
Csősz Boglárka szerint a fiatal lányok ma sincsenek nagyobb biztonságban, ezért külön figyelmeztetést fogalmazott meg: "Sok pedofilhálózat létezik, elképesztő erőszak van továbbra is sajnos a nők ellen a világban. Erre nagyon oda kell figyelni, és mindenkinek javaslom, aki az éjszakában tölti az idejét, és elmegy bulizni, szórakozni, hogy nagyon-nagyon figyeljen oda, mert egyre több az olyan mesterséges kémiai anyag, amivel sajnos el lehet bódítani bárkit" – üzente a fiataloknak a TV2 kameráin keresztül.
A tartalomnak nem célja a kábítószer-fogyasztás népszerűsítése vagy az azzal való visszaélésre történő buzdítás.
Felhívjuk a figyelmet, hogy Magyarországon a kábítószer fogyasztása és birtoklása a hatályos jogszabályok értelmében bűncselekménynek minősül (Btk. 178. §) és szigorúan büntetendő.
Ha Ön vagy hozzátartozója segítségre szorul, kérjük, forduljon szakemberhez. A függőség kezelhető, és az időben kért segítség életet menthet.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.