"Kellemetlen, hogy mindenki velem foglalkozik" – Borzasztó balesete után kifakadt Pásztor Erzsi

örömhír
PUBLIKÁLÁS: 2026. március 15. 17:45
A Kossuth- és Jászai Mari-díjas színésznő korábban arról számolt be, hogy balesete után otthon tartózkodik és lánya ápolja őt. Pásztor Erzsi nem érti a riadalmat sok emberben, mivel elmondása szerint nem volt ennyire tragikus a helyzet.

Pásztor Erzsi az elmúlt időszakban többször is megszólalt állapotáról, mivel balesetet baleset követett életében. A művésznő balszerencséje tavaly szeptemberben kezdődött, amikor a Honvédkórházból indult volna haza, de nem járt sikerrel, mivel az épület előtti zebrán elesett és súlyos sérüléseket szenvedett. Szerencsére azonban abból a balesetből sikerült felépülnie, egész addig, amíg ismét megtörtént vele a baj. Akkori elmondása szerint otthoni ápolásra szorult és lánya volt az, aki mindenben segítette a sokak által szeretett színésznőt. Most viszont nem érti a nagy szenzációt az emberekben, mivel már elmúltak a fájdalmak és szerencsére újra a színpadon szerepelhet.

Pásztor Erzsi balesetei után ismét kiáll a közönség elé
Pásztor Erzsi balesetei után ismét kiáll a közönség elé (Fotó: Knap Zoltán)

Pásztor Erzsi visszatér

  • Pásztor Erzsi állapota sokat javult
  • Balesete után már fellép a színházban
  • A szerencsétlenségek nem kerülték el a dívát

Pásztor Erzsi jobban érzi magát

A sok szerencsétlenség ellenére úgy tűnik, most nagyot fordult a színésznő élete, amiről lapunknak számolt be először.

Nagyon kellemetlen számomra, hogy mindenki velem foglalkozik, hogy hogyan vagyok. Jobban érzem magam és ma ismét színpadra állok. Szeretnék visszatérni a szokásos mindennapjaimhoz

— mondta a Borsnak a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja.

A többszöri kórházi kezelések után Pásztor Erzsi visszatér a színházhoz. A folyamatos balesetek után a színésznő elmondása szerint rengeteg álhír is megjelent, amiket egyszer és mindenkorra szeretne tisztázni. „Valami nagy félreértés történt szerintem, mivel megvoltak a baleseteim és a gondjaim, de nem volt olyan tragikus a helyzet, mint sokan elhitték. Persze, sokat voltam orvosnál és tényleg itthon ápolt engem a lányom, de nem kell engem félteni árulta el a Kossuth- és Jászai Mari-díjas művésznő.

Pásztor Erzsi
Pásztor Erzsi családja eddig is mindenben támogatta és innentől is segíteni fogják (Fotó: Szabolcs László)

Pásztor Erzsi sokat változott

Lassan egy hónapja még arról szóltak a hírek, hogy még nem tudni, mikor láthatjuk újra színházban a Szomszédok Janka nénijét. Most viszont erre is fény derült, mivel már a mai napon visszatér a színpadra a művésznő.

Ez még nem minden, mivel Pásztor Erzsi állapota is nagy mértékben javult az utolsó balesete után és a rajongók csak reménykedni tudnak, hogy innentől tényleg elkerülik a színésznőt majd a balesetek.

Szeretném, ha nyugodtan visszatérnék és nem az egészségügyi állapotom lenne a fókuszban. Illetve azt is csak remélni tudom, hogy innentől nem csak a sérülések, de a pletykák is elkerülnek

— emelte ki a Kossuth- és Jászai Mari-díjas színésznő.

 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.