Kiara Lord bevállalta: életében először csinált ilyet, videóra vette

Kiara Lord
PUBLIKÁLÁS: 2026. március 20. 20:30
Kiara Lord bátor volt, meg is lett az eredménye.

Aki látta a Stohl András-féle A Nagy Ő-t, az pontosan tudja, hogy Kiara Lord nem éppen egy megszeppenős, szégyenlős nő, sőt, kifejezetten bátornak, bevállalósnak is nevezhetjük őt – ez minden bizonnyal a szakmájában is jól jön, hiszen felnőtt filmesként dolgozik a sztár, akinek majdnem sikerült meghódítania Buci szívét a TV2 nagy sikerű műsorában.

20260115_Nagy ?_MW_bulvar_003_1
Kiara Lord most is bevállalós volt / Fotó: MATE KRISZTIAN

Kiara Lord érdekes, figyelemfelkeltő tartalmakkal szokott szolgálni a közösségi oldalán, hiszen hol arcpirítóan szexi képeket, videókat oszt meg magáról, hol különleges ételeket, termékeket próbál ki – most az utóbbival kedveskedett a követőinek, ráadásul olyasmit csinált, amit eddig még sosem, és még videóra is vette.

Kiara Lord egy késsel nyitott fel egy kókuszdiót.

A gyönyörű híresség elmondta, hogy kapta valakitől ajándékba a kókuszdiót, és elméletben tudja, hogyan kell felnyitni, de még soha életében nem csinálta. Elmondása szerint az a trükk, hogy egy kés tompa felével kell óvatosan, de határozottan körbeütögetni egy vonalban a gyümölcsöt, ami ezek után szépen kettétörik – és így is történt.

Elkezdett csöpögni a kókusz leve, majd szépen kettétört és minden olyan lett. Kiara Lord jól meg is lepődött, hiszen egyik pillanatról a másikra "ugrottak szét" a darabok. Feltakarított, majd méltatta, milyen finom illata van a kókuszdiónak, de az igazi öröm akkor jött, mikor megkóstolta a húsát: teljesen odavolt érte, milyen finom, több darabot is evett belőle – láthatóan nagyon ízlett neki.

Íme Kiara Lord kókuszfeltörős videója:

 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.