

Eddig sosem látott erő fogja az emberiséget változásra kényszeríteni. Ahogy a kínai asztrológia szerint a Vörös Tűz-Ló éve lángoló patákkal tapossa el az előző énünket, hogy a sorsunk ösvényére lépjünk, úgy egy ébredő erő is kigyullad hamarosan bennünk, ami ezt segítheti. Április 9-én konganak az univerzum harangjai: a Mars a Kosban találja meg a helyét, amiben nem lesz köszönet.

A magyar Nostradamusnak, Illy Roland Tamásnak rémisztő látomása volt. A következő időszakban az Égiek leveszik álarcukat, és vicsorogva néznek velünk szembe – de csak miértünk teszik. A Mars a Kosban olyan együttállás, amely az áprilisi horoszkópokat is pengeéles tollal írja át. Három csillagjegy szülötte a káosz nyertesévé válik, ám másik három jobb, ha inkább óvatos lesz.
A Mars Kosba lépése április 9-én következik be, és bizony nem finoman kopogtat, erővel töri ránk az ajtót.
Nagyon nyers, ösztönös és erőteljes energia érkezik az életünkbe. Ez nem egy finom, lágy hatás, hanem inkább olyan, mintha valaki hirtelen felkapcsolná bennünk a villanyt, és azt mondaná: „elég volt a várakozásból, most lépj
– kezdte el részletezni a mennyország titkait is feltáró Illy Roland Tamás, aki szerint a Mars és a Kos közös tánca fájdalmas erővel hat majd ránk. Ha nem leszünk elég tudatosak, akkor lángba borul a lélek, és azt a test is megsínyli.
– A Mars a cselekvés, az akarat, az ösztönök és a belső tűz bolygója. A Kos pedig az a jegy, amely nem kérdez, nem elemez, nem halogat, hanem elindul. Ez a kettő együtt egy olyan energiát hoz létre, amely egyszerre inspiráló és veszélyes. Inspiráló, mert hatalmas lendületet ad, és végre kiszakít abból az állapotból, amikor csak gondolkodunk, tervezgetünk vagy halogatunk; de veszélyes is, mert ha nincs tudatosság, akkor ez az energia könnyen átcsaphat türelmetlenségbe, indulatba vagy hirtelen döntésekbe, amelyeket később megbánhatunk – hangsúlyozta a magyar Nostradamus. Jóslata szerint ebben az időszakban a lezárás és a kezdet órái egyszerre ketyegnek. Sokan érzik majd, hogy nem bírják tovább az eddigi életüket és lépniük kell.
Sok ember hirtelen változtatni akar majd. Felmond, lezár egy kapcsolatot, belekezd valamibe, amire eddig csak vágyott. A tempó is felgyorsul. Az univerzum most nem nagyon engedi a „majd egyszer” hozzáállást. Inkább azt üzeni: elég volt, lépj!
– emelte fel mutatóujját a csodákra képes mágus, hozzátéve, hogy az Égiek többé nem finom jelekkel terelgetnek, hanem az álmainkba és a vágyainkba is belekontárkodnak.
– Sokan tapasztalhatnak alvászavart, feszültséget, vagy azt, hogy egyszerűen nem tudnak egy helyben maradni. Ez az energia mozgást kíván, ha nem adsz neki tudatos teret például sport, alkotás, aktív cselekvés, szexualitás formájában, akkor könnyen idegességként vagy konfliktusokként jelenik meg az életedben – részletezte Tamás.

A tűz bolygója ébreszt, tettre késztet és változást kényszerít ki. A káosz lesz az úr, aminek Tamás szerint 3 csillagjegy a biztos nyertese. Ők
jegy szülöttei.
Ha Kos jegyben születtél, április 9-e után nagy eséllyel magabiztosabb leszel, gyorsabban döntesz, és végre mersz lépni azokban a helyzetekben, amelyekben eddig bizonytalan voltál. Ez különösen jó új projektek indítására, vállalkozásra, vagy egy új élethelyzet felvállalására. Azért figyelj: ne menj át „mindent letarolok” üzemmódba.
A mostani energia valósággal feltüzel majd! Erősödik mind a kreativitásod, az önbizalmad és a karizmád. Könnyebben bevonzod az új lehetőségeket, és mások is jobban figyelnek rád. Ha van valami, amiben meg akarod mutatni magad, ez a te időszakod. A siker azért jön, mert mersz látszódni.
Végre megindul az életed! Lelkesebb, motiváltabb leszel, és új irányok nyílnak meg előtted, legyen szó utazásról, tanulásról, új kapcsolatokról. Ez az időszak segít visszatalálni a hitedhez és az életörömödhöz.
Ez tehát egy ébresztő energia. Arra kényszerít, hogy meglásd, miben nem vagy őszinte magaddal, hol ragadtál bele valamibe, és hol lenne ideje végre lépni. Ha jól használod ezt az energiát, akkor most hónapok alatt többet haladhatsz, mint máskor egy év alatt. Ha azonban hagyod, hogy az indulat vezessen, akkor ugyanilyen gyorsan konfliktusokat és káoszt is teremthetsz
– zárta szavait Illy Roland Tamás.
A magyar Nostradamus állítja: látja a múltat, a jelent és a jövőt. Képességével visszatekintett a démoni Annabelle babával utazó Dan Rivera rejtélyes halálára is. Döbbenet, mit derített ki!
Ezek a cikkek is érdekelhetnek:



Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.