Majd én odaviszlek, de vegyünk neki virágot is – elrángattam a randijára a gyereket

Úgy kezdődött az egész, hogy a fiamnak állandó barátnője lett. Na, máris rosszul írom, mert az állandót nem úgy értem, hogy előtte csapongott volna és tizenhét évesen, mint valami házasságszédelgő, több vasat is a tűzben tartott volna.  Szóval meglett az első komoly barátnője, akivel már járni kell. Komoly kapcsolat, úgy izgulok érte én is, hogy szinte már saját magam agyára megyek az egésszel. Na, írtál neki? Ő válaszolt? Minden oké? Mikor találkoztok? Mi lesz a program? – Még jó, hogy a fiam ennyire türelmes velem. 

Járunk, vaze? 

Ez egy teljesen új dimenzió. Én halálra izgulom magam, és szerintem bőven túltolom, de egyszerűen nem tudok leállni.  A vicces filmekben az ilyen anyukák a bokorból leskelődnek és súgnak a gyereknek, azért itt még nem tartok, de minden randiját szimultán végigszurkolom én is otthonról. Ez a sztori úgy kezdődött, hogy a tizenhétévesem hazajött és nagy boldogan bejelentette, hogy van egy lány, aki tetszik neki, de majd csak távolról fogja imádni, mert ő az évfolyam legszebb lánya, és már biztosan késő neki udvarolni, van száz fiú körülötte. Én meg, mint egy dilis a hirtelen jött adrenalinsokktól  rávágtam: - Ilyen nincs, ha tetszik neked, majd akkor nyugszunk meg, ha már jártok, értem? 
Na, igen, ez gáz volt, tudom, de kicsúszott a számon és végül jól jött ez a buzgómócsing mondat, a fiam tök lelkes lett tőle és még este ráírtunk messengeren a lányra. 

Anyuci, mint AI asszisztens

Bocsássátok meg nekem szülőtársak, de azért fogalmaztam így, hogy ráírtunk, mert az első üzenetnél segítettem kicsit, hogyan ne legyen a fiam tolakodó, de mégis lehessen sejteni az üzenetből, hogy nem csak a matekleckét szeretné elkérni, szóval fel volt adva a labda. Ciki vagy nem, besegítettem a fogalmazásba. De utána elindult valami és a dolog ment szépen, mint a karikacsapás, én kiszálltam a fogalmazó szerepből, a fiam elvitte randizni a leányt és nem sokkal később bejelenthettük, hogy ez egy hivatalos kapcsolat. Pardon, bejelenthette. Hagyjuk ezt a többes számot. 

Átvirrasztott éjszakák 

Elindult a szerelem. Igen ám, de a tinilélek sokszor nem tudja, mit akar. A kapcsolat törékeny, a gyerekek hajlamosak totál elszúrni, mert korukból fakadóan sokkal önérzetesebbek és sértődékenyebbek, mint mi, negyvenesek. Ez egy nagyon fontos elméletem, az alatt dolgoztam ki, amíg körömrágva vártam a randizó fiam haza, családi Ektorp kanapénkon, vörösborba kapaszkodva. Virrasztottam legalább éjfélig, amíg haza kellett érnie, de biztosan akkor sem haragudtam volna, ha késik, sőt, semmiért sem haragudtam volna, az szent! 

Baj van

És akkor jött derült égből a villámcsapás. A fiam úgy jött haza, mint akin átment egy úthenger, nem kérte a protein shake-jét sem, és becsapta rám a szobája ajtaját. Ott tartottunk, ami majdnem minden amerikai filmben benne van: a szerelmes tinik összevesztek. Jaj nekem! Próbáltam kérdezgetni, de napokba telt, mire kihámoztam, mi történhetett és mennyire komoly az ügy. Azután elkezdtem azon dolgozni, hogy hozzuk helyre. (Tudom, többesszám…) 

Ne rózsát vegyél, az nagyiknak való 

Pár napig finom utalásokat tettem a fiamnak, hogy kezdeményezzen békülést, de hallani sem akart róla, aztán a lány írt neki, megtört a csend, és úgy láttam (bocsánat, megint én, én, én), hogy itt a tökéletes pillanat. Bár este volt, késő és nálunk éjféltől családi kijárási tilalom van, a fiam azzal állt elém, hogy adjak taxira és virágra pénzt, mert oda akar menni és megbeszélni a lánnyal mindent, muszáj mennie, és értsem meg, hogy most el kell engednem. Megértettem. De persze másképp csináltuk. Eleve megtiltottam neki, hogy rózsát vegyen, szerintem az nem illik egy ilyen lányhoz. Csakis liliom. 

Szállj be a kocsiba, majd egy sarokkal előbb kiteszlek 

Nagy nehezen rábeszéltem, hogy én vihessem el, hagyjuk a taxit, ez családi ügy. Mondtam neki, hogy jóval a ház előtt kiteszem, nem lesz ciki, nem bukunk le és még gyorsan megállunk egy virágosnál is. Megvolt a liliom, az egy sarok távolság, az üresben gurulás az autóval, suttogás, mintha a lány nyolcszáz méterről is hallana minket. Viccesek voltunk, de szerintem cukik. A fiam kiszállt, és onnantól már csak a feszült csend maradt aggódó anyukájának. És húsz perc múlva érkezett egy üzenet: Minden ok. 

Ez volt életem egyik legboldogabb messenger mondata. Megbeszéltük, hogy ha így alakul, ő majd taxival jön haza, nem várok rá, nem zavarok, nem állok a sarkon tovább – szóval indítottam és ahogy kikanyarodtam a körútra, bekapcsoltam az autóban a rádiót. Naná, hogy a Dirty Dancing végső zenéje ment. Torzításig tekertem a hangerőt és végigénekeltem a hazautat. 

„Now I've had the time of my life
No, I never felt like this before 
Yes, I swear it's the truth
And I owe it all to you…”