Az eset egy Új-Zélandra látogató turistával történt meg, aki mit sem sejtve intett le egy városi taxit, hogy azzal gyorsabban eljusson egy közeli helyre. Az autó színe és kinézete semmiben sem különbözött a Welington bérkocsijaitól, és az utas szerint a legapróbb jelét sem látta annak, hogy illegális sofőrrel utazik, olyan gyorsan meglépett a vezető.
A turista akkor fogott gyanút, amikor közel ezer eurónak megfelelő összeget fizetett egy ötperces fuvarért – írja a szerb 021.rs. Az ügyet azonnal jelentette a hatóságoknak, akik kinyomozták, hogy, a Taxi Wellington társasággal utazott, de érdekes módon nem az ő bejelentett munkásuk követte el a csalást, hanem egy volán mögé ülő idegen.
Kamu fuvarosokért egyébként nem kell a világ másik felére menni, a szomszédos szerb fővárosban, Belgrádban is rengeteg ilyen kőröz az utcákon. A szerb lap szerint egy rövid útért akár 4-5 ezer dinárt is elkérhetnek, ami átszámolva 10-13 ezer forintos kiadást jelent. A fővárosban már folyamatban van az illegális taxisok felszámolása.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.