54 éves korában, természetes okokból elhunyt Nicholas Brendon – erősítette meg a színész családja.

Brendon leginkább a Buffy, a vámpírok réme című sorozatból volt ismert, ahol Xander Harris karakterét alakította, de szerepelt a népszerű Gyilkos elmékben is.
A család közleményben tudatta a tragikus hírt:
Megtört szívvel jelentjük be testvérünk és fiunk, Nicholas Brendon halálát. Álmában, természetes okokból hunyt el.
Hozzátették:
A legtöbben színészként ismerték, olyan karakterekként, akiket életre keltett az évek során. Az utóbbi években azonban a festészet és a művészet lett a szenvedélye.
A család szerint Brendon imádta megosztani alkotásait szeretteivel és rajongóival. A közlemény arra is kitér, hogy a színész életében voltak nehézségek:
Nem titok, hogy Nicholasnak nehézségei voltak, gyógyszereket szedett, és optimistán tekintett a jövőbe halála idején.
A család végül magánéletük tiszteletben tartását kérte.
A színész mind a hét évadon át a Buffy egyik központi szereplője volt, ám az utóbbi években több botrány és jogi probléma is övezte életét. Már 2010-ben többször is letartóztatták. Brendon nyíltan beszélt depressziójáról és szerhasználati problémáiról, valamint egészségügyi gondjairól is, amelyek 2021 óta súlyosbodtak.
2023-ban elárulta, hogy szívrohamon esett át, korábban pedig a cauda equina syndrome nevű súlyos gerincbetegségről is beszélt, amely miatt több műtéten esett át. 2015-ben szerepelt a Dr. Phil műsorban, ahol alkoholproblémáiról és mentális nehézségeiről beszélt volna, azonban az interjú közben kivonult a stúdióból.
Később elmondta: az interjú előtti este alkoholt fogyasztott a stressz miatt, és erősen reagált arra, hogy a műsorvezető kritikusan beszélt az édesanyjáról, miután ő gyermekkori szexuális bántalmazásáról vallott. A színész többször is elvonókúrán vett részt, 2017-ben pedig letartóztatták, miután bántalmazta barátnőjét.
Korábban így nyilatkozott:
A betegségeim és függőségeim napi küzdelmet jelentenek számomra, és elkötelezett vagyok amellett, hogy életem végéig dolgozzak rajtuk. Ennek fontos része, hogy a pozitív dolgokra koncentráljak. Én vagyok az első, aki elismeri, hogy sok hibát követtem el, és megbántottam embereket, akik fontosak számomra.
A hír hallatán a rajongók elárasztották a közösségi médiát megható üzenetekkel. Egy kommentelő így írt a színész utolsó Instagram-posztja alatt:
Ez teljesen sokkolt. Imádtam a munkáját, követtem a közösségi oldalait. Xander Harris örökre a kedvenc karakterem marad. Sírok, és öleléseket küldök
Brendon halála különösen megrázó, hiszen alig egy évvel ezelőtt hunyt el egykori kolléganője, Michelle Trachtenberg is, aki a sorozat későbbi évadaiban Dawnt alakította. A színésznő tavaly februárban, 39 éves korában vesztette életét – írja a Lad Bible.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.