SportFederer sürgeti a doppingszigort A svájciak legjobb teniszezője, Roger Federer nem vádaskodik direktben, de egyértelműen úgy véli, hogy sportágában sokan meg nem engedett szerekkel élnek.
AktuálisFeljelenti az államot a magyar milliárdos Tízmillió forintot költött eddig igaza bizonyítására egy magyar milliárdos. Mivel Felföldi József hiába próbálta behajtani a magyar államon két- milliárdos kárát, ezért most a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bíróságához fordul.
CelebKállay–Saunders alvás helyett inkább sportol Az énekes olyannyira elfoglalt, hogy alig jut ideje alvásra. Amikor aludhatna, sportol, hogy erőt merítsen belőle.
AktuálisKárpáti Rebeka nem jutott be a legszebb tizenhat közé A venezuelai Gabriela Isler nyerte meg az idei Miss Universe verseny döntőjét szombat este Moszkvában. A hazánkat képviselő Kárpáti Rebeka nem jutott be a legszebb 16 lány közé.
AktuálisA drog miatt kellett meghalnia a lányomnak? Az első halottak napját töltötte kislánya nélkül Horváth Rita, az Angliában meggyilkolt Kovács Szandi édesanyja. A nő megrázó interjút adott a Borsnak.
SportVadász Györgynek nem jut támogatás Többszörös olimpiai bajnok, mégis alig tud megélni Vadász György. A mozgássérült és értelmi fogyatékos asztaliteniszező segítségért kiált.
AktuálisÖnvédelemből ölt a körözött T. Tamás? Rejtély Nem akart ölni T. Tamás, csak egy szerencsétlen mozdulat végeredménye, hogy a vitapartnere életét vesztette – állítja a kilencévnyi bujkálás után Franciaországban elfogott férfi egyik ismerőse.
CelebZámbó Krisztián: újra kezdem! Hatalmas háború ért véget Zámbó Krisztián lelkében. Jimmy fia azt mondja, belátja, máshogy kell élnie, mielőtt késő lesz.
CelebDanics Dóra: Márkon a meditáció sem segített A Márk döntése után felgyülemlett érzéseit adta ki produkciójában szombat este Danics Dóra. Az énekesnő és a színész ugyanis mély barátságot kötött az elmúlt hetek alatt, amolyan lelki társak lettek.
CelebCsalódott az anyjában Berki Krisztián A celeb nyomasztó családi titkot árult el Joshi Bharatnak. Bevallotta, édesanyja alkoholproblémákkal küzdött, ezért hosszú évekig nem is beszéltek egymással.