Öt év után megszűnik a Wizz Tours

Wizz Tours
PUBLIKÁLÁS: 2018. október 04. 12:32

A Travelo.hu 2013 augusztusában beszélgetett Abrán Györgyel, a Wizz Air kereskedelmi igazgatójával arról, hogy október 1-jével új utazási üzletágat indít a légitársaság, vagyis a repülőjáratot és a szállást egy csomagban fogja értékesíteni. Az igazgató elmondása szerint ebből az utazóknak több előnye is lehet; a csomag ára vonzóbb lesz, mint az egyes részei külön-külön megvásárolva, másrészt a foglalás is egyszerűbb lesz. Öt év elteltével azonban az ötlet mégsem hozta meg azt a sikert, amit elvártak tőle.

Forrás: Alexander Mazurkevich / Shutterstock.com

A Wizz Air tegnap megerősítette a hírt, miszerint a repülőjegy + szállás csomagokat kínáló Wizz Tours online utazási szolgáltató 2018. december 31-én befejezi működését. Innentől kezdve az utasok kizárólag a wizzair.com oldalon keresztül foglalhatják le a repülőjegyükhöz kapcsolódó szállásukat és transzfer lehetőségüket is.

Azoknak az utasoknak, akik a Wizz Tours-on keresztül foglaltak repülőjegyet és szállást 2019. január 1. után induló vagy 2019. január 15. után érkező járatokra, a Wizz Tours ügyfélszolgálata teljes visszatérítést ajánl fel és felveszi velük a kapcsolatot. A megszűnési időszakon belüli foglalások esetében az utazások teljesítése minden tekintetben biztosított - írja a Turizmus.com.

Forrás: wizztours.hu

A Wizz Air a továbbiakban maximálisan a legfőbb tevékenységére fókuszál, miközben garantálja a Wizz Tours rendben lefolytatott bezárását oly módon, hogy annak minimális hatása legyen az utazókra és a partnerekre egyaránt.

A Wizz Tours üzleti éve március végével ért véget, így a legfrissebb adatok még a 2017. márciusi zárást mutatják. A szolgáltató saját tőkéje viszont egyetlen év alatt 271 millió forinttal csökkent, és így – ha árbevétel-arányosan nem is jelentős mértékben, de – mínuszba fordult.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.