AktuálisKárpáti Rebeka nem jutott be a legszebb tizenhat közé A venezuelai Gabriela Isler nyerte meg az idei Miss Universe verseny döntőjét szombat este Moszkvában. A hazánkat képviselő Kárpáti Rebeka nem jutott be a legszebb 16 lány közé.
AktuálisA drog miatt kellett meghalnia a lányomnak? Az első halottak napját töltötte kislánya nélkül Horváth Rita, az Angliában meggyilkolt Kovács Szandi édesanyja. A nő megrázó interjút adott a Borsnak.
SportVadász Györgynek nem jut támogatás Többszörös olimpiai bajnok, mégis alig tud megélni Vadász György. A mozgássérült és értelmi fogyatékos asztaliteniszező segítségért kiált.
AktuálisÖnvédelemből ölt a körözött T. Tamás? Rejtély Nem akart ölni T. Tamás, csak egy szerencsétlen mozdulat végeredménye, hogy a vitapartnere életét vesztette – állítja a kilencévnyi bujkálás után Franciaországban elfogott férfi egyik ismerőse.
CelebZámbó Krisztián: újra kezdem! Hatalmas háború ért véget Zámbó Krisztián lelkében. Jimmy fia azt mondja, belátja, máshogy kell élnie, mielőtt késő lesz.
CelebDanics Dóra: Márkon a meditáció sem segített A Márk döntése után felgyülemlett érzéseit adta ki produkciójában szombat este Danics Dóra. Az énekesnő és a színész ugyanis mély barátságot kötött az elmúlt hetek alatt, amolyan lelki társak lettek.
CelebCsalódott az anyjában Berki Krisztián A celeb nyomasztó családi titkot árult el Joshi Bharatnak. Bevallotta, édesanyja alkoholproblémákkal küzdött, ezért hosszú évekig nem is beszéltek egymással.
AktuálisIzsáki halál: kifizette a rendőrség a kártérítést Több millió forintot utalt el a rendőrség az izsáki rendőrörsön agyonvert Bara József édesapjának. Hamarosan az áldozat testvére és fia is hozzájut a kártérítéshez – tudta meg a Bors. Bara két bántalmazója életfogytot is kaphat.
CelebElmaradt szexért perlik Szinetár szerelmét Az erotikus amerikai film magyar forgalmazója Szinetár Dóra és Makranczi Zalán hangjával akarta eladni a nézőknek az ágyjeleneteket. A színész először belement, aztán lemondta a pikáns szinkronszerepet.