Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a BorsHoltan találták azt a 37 éves Vanessa Sanchezt, aki végül gyilkosság áldozataként hunyt el, miközben élet, s halál harcot vívott negyedik stádiumú mellrákjával. Holttestére egy bőröndbe rejtve találtak rá, gyilkosa egy 28 éves férfi, Damarcus David Jones volt. Vanessa elvesztése összetörte a családját. Úgy emlékeztem meg róla, mint aki betegsége ellenére is teljes szívvel élt és szenvedélyesen szeretett.

Rendkívüli képessége volt arra, hogy mások szeretve, megbecsülve és fontosnak érezzék magukat
- írták rokonai.
Az ismertetett bírósági iratok szerint Vanessát utoljára május 24-én látták életben, amikor lakásának biztonsági kamerái szerint belépett otthonába a 28 évessel. Ezt követően a felvételeken az látszik, ahogy Damarcus két nappal később távozik majd egy gurulós bőrönddel tért vissza. A férfi nem tagadta tettét, sőt azt is elárulta, hogy miután elrejtette Vanessa holttestét direkt kinyitotta a lakás ablakait és bekapcsolva hagyott egy légtisztítót, mert tudta, hogy a holttest idővel bomlásnak indul és szagot fog árasztani.
A rendőrség a férfit Vanessa barátjaként jellemezte, ugyanakkor a nő egyik közeli ismerőse szerint kapcsolatuk nem volt olyan komoly, hogy hivatalosan párkapcsolatnak lehessen nevezni azt. A beteg nő rokonai a tragédia hírét azon az adománygyűjtő oldalon jelentették be, ahol eredetileg a rákkezelések költségeinek fedezésére gyűjtöttek:
Elveszítettük a szívünket. A világ egy rendkívül ragyogó embert veszített el. Szavakkal nem lehet kifejezni ennek a veszteségnek a nagyságát. Vanessa bátorsággal és méltósággal küzdött meg betegségével
- idézte őket a People.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.