Bárkit a padlóra küldött volna, ha olyan szörnyű hírt közölnek vele az orvosai, hogy halálos betegséggel küzd. Márta Rajmund mégis kihúzta magát és azt mondta: élni fogok! A hős tűzoltót agydaganat támadta meg, sok fájdalmat élt át, de most már túl van a nehezén. Nem akármivel tölti az újjászületése első hónapjait!

A fiatal férfinek vérében van a hivatása: a Vác-Göd Önkéntes Tűzoltó Egyesület önkéntes tűzoltójaként éveken át rohant be a legnagyobb lángok közé is, hogy életeket mentsen. Ám tavaly nyáron félő volt, hogy elveszítik őt a szerettei: az orvosai közölték vele, hogy agyalapi-mirigy daganat támadta meg, ami nemcsak ritka kór, hanem Rajmundnál a szokásosnál is nagyobb volt a mérete – 4 centi volt az átmérője.
A hős tűzoltónak egy pillanat alatt megváltozott az élete, amit testi és sajnos lelki fájdalmak is kísértek:
Az októberi műtét elkerülhetetlen volt, pedig nem volt veszélytelen. Félő volt, hogy az összes emlékét elveszítheti.
- A halál gondolata nem rémített meg. Inkább attól rettegtem, hogy elveszítem az emlékeim, olyan személyeket, akik fontosak nekem – árulta el korábban Rajmund, aki a műtét előtt egy szerelmi vallomással búcsúzott egykori kedvesétől.
Az operáció szerencsére sikeres volt, a legnagyobb csatát megnyerte. Az előző év vége után az idei év elejét is lábadozással kell töltenie. Úgy érzi, egyre jobban van.
Minden nappal erősebb vagyok. Bár még messze van a régi énem, elmúlt a fejfájás, újra normálisan látok és fokozatosan tompul a hangulatingadozásom is
– számolt be a Borsnak.
A szilvesztert már más emberként búcsúztatta, hiszen a halál tavaly közel hajolt hozzá, az év vége azonban új reményeket hozott.
- A szilveszter nagyon jó volt, mert bent voltam a tűzoltóságon, ahol tűzijáték is volt. Úgy zártam le az előző évet, hogy túl vagyok a nehezén – vallotta be őszintén Rajmund, kiemelve: egy fogadalom is megfogalmazódott benne, amit mindenáron be fog tartani.
A tűzijáték végén úgy éreztem, megérkeztem. Újra én vagyok, már nem egy olyan kávéházban ülök, ahol az életem a tét, hanem a jövőmmel és magammal foglalkozhatok. Megfogadtam, hogy 2026 az én évem lesz, a remény éve! Újult erővel hajtok, hogy erősebb legyen a szervezetem és sikeresebbé válhassak
– mondta lelkesen.

Egy nemes cél is lebeg a szeme előtt. Nem tétlenkedik a lábadozása idején, hanem szorgosan írja a betegségnaplóját, hogy mankót nyújtson vele azoknak, akiket rosszindulatú daganat támadott meg.
- Az előző év küzdelmes időszakát már megírtam, azt, hogy mit éltem át a műtét előtt, mire kell figyelni, milyen volt a kórházban a felépülési időszakom, mire figyeljenek mások és milyen leletekre van szükség, hogy biztosan tudja az ember, hogy sajnos daganatos… Most az orvosi vizsgálatok eredményeire, a kontrollra várok. Amint lesz kézzelfogható információm saját magamról, arról, hogyan állok, folytatódik a könyv. Remélem minél hamarabb! – zárta szavait a hős tűzoltó.
Márta Rajmundról a Bors videóját itt nézheted meg:
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.