Szoboszlai Dominik hibája lehet az utolsó csepp a pohárban. A magyar klasszis tizenegyest hibázott a Liverpool-Burnley találkozón a Premier League 22. fordulójában, amelynek köszönhetően 1-1-el zárult a címvédő és a kiesés elől menekülő újonc összecsapása. A lefújást követően a hazai szurkolók hangos füttyszóval fejezték ki elégedetlenségüket a csapat, és valószínűleg leginkább Arne Slot vezetőedző felé, akinek az állása egyre nagyobb veszélyben van. Ráadásul a holland szakember a lefújást követően megint mellébeszélt.

"A mai egy olyan mérkőzés volt, amilyet a jövőben is látni szeretnék a csapattól. Rengeteget birtokoltuk a labdát, és sok helyzetet alakítottunk ki. Általában, ha egy kicsit több kockázatot vállalsz, azzal együtt jár, hogy az ellenfél kontrákból veszélyes lehet, de ezt szerintem most jól kezeltük. A futballban azonban előfordul, hogy egy csapatnak csupán két helyzete van, mégis gólt szerez – ezt láthattuk ma is" – fogalmazott a holland szakember, majd Kerkez Milos teljesítményét dicsérte.
Azt hiszem, mindannyian nagyon frusztráltak vagyunk az eredmény miatt. Az is zavar, hogy egyes játékosok fejlődését beárnyékolják az eredmények. Például Milos, aki ismételten remek meccset játszott. Sajnos az eredményekben nem látszik meg a játékosok és a csapat fejlődése sem.
Érdekes, hogy a 47 éves tréner éppen most beszél fejlődésről, hiszen azt az újoncot sem sikerült legyőzniük, amelyet a szezon előtt szinte mindenki biztos kiesőként könyvelt el. Ráadásul a Liverpool kifejezetten gyengén teljesít a papíron gyengébb ellenfelek ellen: az idényben még egyetlen újoncot sem (Leeds, Sunderland, Burnley) tudtak legyőzni a Vörösök, miközben a listavezető Arsenal ellen két mérkőzésen négy pontot gyűjtöttek.
A klub legendás játékosa, Steven Gerrard is megszólalt a Liverpool újabb botlása után:
A korábbi angol középpályás szakértőként egy másik mérkőzésen dolgozott, amikor értesült a Burnley egyenlítő góljáról, nem sokkal azután, hogy jóslatot tett a vezetőedző jövőjével kapcsolatban.
Annak ellenére, hogy már 12 meccs óta veretlenek, a Leeds és a Burnley ellen nem elég a döntetlen. Szóval ismét sok kritika fogja érni a menedzsert. Szerintem képes stabilizálni a dolgokat és az első négy között végezni, de Arne Slot nehéz hétre számíthat a soron következő Bajnokok Ligája-meccs előtt.
A Liverpool legközelebb január 21-én, szerdán a francia Marseille ellen lép pályára a BL-ben, majd szombaton a Bournemouth következik a bajnokságban. Utóbbi találkozón akár Tóth Alex is lehetőséget kaphat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.