
Először valószínűleg te is felszaladt szemöldökkel olvasod a hírt, de ne ítélj elsőre: a tudomány néha egészen bizarr helyekről merít ihletet, és most pont a sertés spermiumaiban találták meg a megoldást egy kegyetlen gyerekkori betegségre. A Shenyang Gyógyszerészeti Egyetem kutatói ugyanis rájöttek, hogy ami az utódnemzésnél segít áttörni a gátakat, az a rák elleni gyógyszerek fejlesztésében is aranyat érhet.

A szemrák eddig kemény dió volt a tudósok számára. Hagyományos módszerekkel – lézerrel és kemoterápiával – csak nagy áldozatok árán tudták megmenteni a páciensek látását. Most kínai kutatóknak sikerült kifejleszteniük egy eljárást, ami amilyen bizarul hangzik, éppen olyan hatékony, ugyanis sertésondóból készül.
Az eljárás azt használja ki, hogy a sertések spermiumaiból kinyert nano-méretű hírvivő sejtek (exoszómák) természetüknél fogva zseniálisan képesek navigálni magukat a biológiai akadályok között. Ez a képesség teszi lehetővé, hogy a gyógyszer hatóanyaga szemcseppként alkalmazva el tudjon jutni olyan helyekre is, amikhez az orvosok korábban nem vagy csak nehezen tudtak hozzáférni.
Ezekbe az exoszómákba a tudósok egy speciális, „tumorgyilkos” nanoenzim rendszert helyeztek, amelyet a rákos sejtek elpusztítására terveztek. Miután a beteg szemébe cseppentik a részecskéket, azok ennek a módszernek köszönhetően – a legtöbb gyógyszerrel ellentétben – át tudnak jutni a retina védőrétegén. Amint bejutottak a szervezetbe, – mint afféle titkosügynökök – közvetlenül a tumorsejteket célozzák meg. Az egérkísérletekben a tumor növekedése jelentősen lelassult, és az állatok megőrizték a látásukat. Amikor ugyanezt a kezelést exoszóma-adagoló rendszer nélkül alkalmazták, az nem tudott behatolni a retinába és a rák tovább burjánzott.
A kutatók szerint ez a felfedezés nem csak a rák gyógyítására alkalmas. Úgy gondolják, hogyha ezek a részecskék ilyen hatékonyan átslisszolnak a retina védvonalán, akkor a jövőben akár a vér-agy gáton is keresztüljuthatnak, megnyitva az utat az Alzheimer-kór vagy más idegrendszeri betegségek hatékonyabb kezelése előtt.
Bár az eredmények egereken és nyulakon lenyűgözőek voltak, az emberi felhasználásig még rögös az út. Meg kell vizsgálni, hogyan reagál az emberi szervezet hosszú távon erre az eljárásra, és miként lehet komplex gyógyszer nagyüzemben gyártani. Mindenesetre ez a felfedezés reményt jelenthet azok számára, akiknek eddig csak az invazív eljárások jelentették az egyetlen esélyt a túlélésre.
A videóban mégtöbb információ taláható a szemcseppről:
Ezek a cikkek is tetszeni fognak:



Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.