Korunk és életünk egyik legnagyobb ellensége továbbra is a gyilkos kór. A Rákellenes Világnap alkalmából összegyűjtöttünk néhány olyan filmet, amelyek orvosi, érzelmi vagy történeti szempontból hitelesen mutatják be a betegség elleni küzdelmet. Sajnos, – ahogy az életben – itt sem végződik minden történet happy enddel, ám olyan világsztárok tolmácsolják a megrendítő sorsokat, mint Cameron Diaz, Shirley MacLaine, Seth Rogen vagy Emma Thompson.

Fekete humorral mesélni a gyilkos kórról merész húzás, de Seth Rogennek és Joseph Gordon-Levittnek ez is sikerült. Az 50/50 egy huszonéves fiú diagnózisát mutatja be, aki fiatal kora ellenére igyekszik a lehető legreálisabban megélni a súlyos eredményeket. A film nem szentimentális, sokkal inkább őszintén beszél a barátságról, a félelemről, sőt a bénázó terapeutákról és orvosokról is. Vajon így lehet túlélni a túlélhetetlent?
A 2000-es években népszerűvé vált young adult, vagyis a fiatal felnőtteknek szóló történetek egyik legismertebb darabja a Csillagainkban a hiba. Két rákbeteg tinédzser története, amelyet szinte lehetetlen zsebkendő nélkül végignézni, hiszen az életet épp csak elkezdő fiataloknak kell szembenézniük saját halálos ítéletükkel. A film az ő nézőpontjukból beszél szerelemről és elmúlásról. A rák számukra nem „szép történet”, mégis az alkotás zsenialitása, hogy ebből a helyzetből is képes némi szépséget és intimitást teremteni.

Az HBO tévéfilmje sok helyen tananyaggá vált, annyira tűpontos képet ad egy rákbeteg negyvenes nő életéről. A kétszeres Oscar-díjas Emma Thompson brutálisan erős alakítást nyújt egy irodalmár professzorként, aki nemcsak saját halálos ítéletével, hanem a kórházi rendszer bonyolult, átláthatatlan, bürokratikus világával is küzd. A Wit megrendítő és kegyetlenül pontos film a kiszolgáltatottságról.

Vajon milyen áldozatokat hozhatunk azért, hogy gyermekünk éljen? Születhet-e egy gyerek pusztán azért, hogy egy másikat életben tartson? Ilyen és ehhez hasonló morális dilemmákat mutat be a Cameron Diaz nevével fémjelzett, A nővérem húga című film. A színésznő karakterének lánya leukémiában szenved, míg kisebbik gyermeke számos orvosi beavatkozáson esett át azért, hogy nővére életben maradhasson. Egy nap azonban a kislány ügyvédet fogad, és beperli szüleit, mert nem akar többé donor lenni testvére számára. A szívszaggató történet azt mutatja meg, meddig képesek elmenni az emberek egy szélmalomharcban a szerettükért.
Hollywood két ikonikus színésznője, Debra Winger és Shirley MacLaine filmje alapműnek számít a rákos megbetegedéseket bemutató alkotások között. Látszólag anya–lánya drámáról van szó, ám a film felénél megjelenik a halálos kór a kissé kusza család életében. Ez volt az első hollywoodi film, amely reális képet adott a palliatív, vagyis élethosszabbító és életvégi ellátásról. A rák itt az élet egészének mérlegévé válik: megbánások, kimondatlan szeretet és humor keveredik a fájdalommal.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.