Javában tart a nyári vakáció, a gyerekek számára a tanulás okozta fáradtság és stressz kipihenésének időszaka. Fontos azonban, hogy a túlzott lazulás ne váljon a fiatalok kárára, hiszen a mozgásra és bizonyos táplálkozási szokásokra ilyenkor is oda kell figyelni, ez pedig a szülők feladata és felelőssége.
Tavaly került nyilvánosságra amerikai kutatók felmérése, miszerint a nyári szünetben minden túlsúlyos gyerek elhízása tovább romolhat. A tengerentúli szakemberek több, mint 18.000 óvodás és kisiskolás korú gyermeket vizsgáltak. A felmérésből kiderült, hogy a túlsúlyos gyermekek aránya a nyári szünet végére 23 százalékról 29-re nőtt, míg az elhízás mértéke átlagosan 9 százalékról 11,5 százalékra emelkedett.A tanulmány is rámutat arra, hogy rendkívül fontos, hogy mivel telik a gyerekek szünideje.
„A nyári szünet tíz hetének kitöltése nagy kihívás elé állítja a szülőket, és sajnos előfordulhat, hogy nem tudják folyamatosan ellenőrizni, mivel is töltik a gyerekek a szünidő egyes napjait, mozognak-e eleget, vannak-e szabad levegőn” – nyilatkozta Balogh Gábor, a Magyar Diáksport Szövetség elnöke. - „Javaslom a szülőknek, hogy a lehetőségekhez igazodva mindenképpen próbálják megtalálni a módját annak, hogy a gyerekek minél többet mozogjanak a szabad levegőn, ne a négy fal között töltsék a napokat, heteket a mobiltelefonjukkal, számítógépükkel. A nyári szünet ugyanakkor jó lehetőség arra is, hogy a család közösen próbáljon ki egy-egy sportágat, közös sportélményeket gyűjtsön. Ez is segíthet ugyanis abban, hogy a gyerekek megtalálják azt a mozgásformát, amit szívesen végeznek. A rendszeres sportolás iránti igény ugyanis akkor tud beépülni a gyerekek életébe, ha megtalálják saját sportjukat” - hangsúlyozta Balogh Gábor.
A rendszeres mozgás és a helyes táplálkozás szabályai a hátitáskával együtt nem kerülhetnek a sarokba, jó pár szabályt mindenképpen szem előtt kell tartaniuk a szülőknek. Az MDSZ számos kezdeményezésével segít ebben, például a Fitten, vidáman testmozgás és táplálkozási kiadvánnyal, továbbá a NETFIT® fittségméréssel minden szülő nyomon követheti gyermekének fittségi állapotát az 5-12. osztályokban.
Íme néhány konkrét tipp azoknak a szülőknek, akik nyáron is figyelnek az egészségtudatos gyermeknevelésre.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.