Dolgozó nőként állandóan rohanásban vagyunk: okosan kell beosztanunk időnket a munkahely, a barátok és a család között, és arról sem felejtkezhetünk meg, amikor csak magunkkal foglalkozunk.
Mossuk, vasaljuk a pasink ingeit, több ember helyett gondolkodunk, a lakás sem lesz magától tiszta, a reggeli és a vacsora sem hipp-hopp készül el. Közben magunkkal már nem marad időnk törődni.
A pántos pólók és a bikinik időszaka pedig beköszöntött. „Még ez is” - mondhatjuk, „mégis hogyan fogyókúrázzunk?” A bonyolult fogyókúrás receptekhez egzotikus hozzávalókat kell beszerezni, a munkahelyünkön stresszelünk a leadandó feladatok miatt, és a hétvégi családi programot is meg kell terveznünk időben.
Szerencsére már számos olyan időtakarékos megoldás közül választhatunk, amelyek segítenek, hogy jól érezhessük magunkat a bőrünkben.
Koplalni tilos
Eredményes, tartós fogyástkoplalva nem érhetünk el. Emlékezzünk csak vissza, mi magunk hányszor mondtuk, vagy barátnőinktől hányszor hallottuk: „Hú de jó, két napja nem eszem, és a mérleg máris 2,5 kg-mal kevesebbet mutat!” Majd egy hét elteltével: „Ajaj, a 2,5 kg visszajött, sőt, még mellé 1,5 kg is.” A számokban is megmutatkozó jojo-effektus mellett már csak azért sem javasolt a koplalás, mert ilyenkor csökkenhet a fizikai teljesítőképességünk, lelassulhat az anyagcserénk, sőt leépülhetnek az izmaink is és még a kedvünk is rossz lesz.
Nem is vagyunk ám koplalásra kódolva. A diétázó nők 90%-a nem tud nemet mondani a hívogató falatoknak, ezért sokuk hajlamos nassolni - derült ki a Turbó diéta trendriportból. Ezért különösen fontos, hogy teljesen tudatosak legyünk abban, mikor-mit eszünk, hogy véletlenül se csábuljunk el! Lejárt a bonyolult menük és a kimondhatatlan nevű hozzávalók ideje, hiszen megérkeztek a fogyókúrás turmixok, amelyek finom ízükkel kigolyózzák a hizlaló étkeket és közben még éheznünk sem kell, ráadásul jókedvűen és lendületesen fogyókúrázhatunk.
Kommunikáld magad vékonyra
A 21. század technikai forradalma nyomán az Interneten böngészve, sőt okostelefonunk alkalmazásai segítségével is gyors és szakszerű tippeket kaphatunk két értekezlet között: számos applikációt fejlesztettek fogyókúrázóknak és több fórumon is kérhetünk személyre szabott segítséget dietetikus szakemberektől vagy fogyókúra szakértőktől diétánk során.
A szakszerű segítség pedig elengedhetetlen. Detre Annamária, a Turbó Diéta Központ pszichológusa szerint: „a fogyókúra titka a megfelelő módszerek kiválasztása mellett a mentális fejlődésben és a személyiség változásában van, amikor a túlsúlyos ember megérti, hogy miért lett pótcselekvés az evés az életében, és hogy érzelmi evés helyett csak akkor egyen, amikor biológiailag éhes, nem pedig akkor, ha feszült állapotban van. Ennek felismeréséhez és a megfelelő fogyókúra kiválasztásához azonban nélkülözhetetlen táplálkozási szakemberek segítsége. Bátran kérjünk segítséget az ügyfélszolgálattól!”
Csak személyre szabottan!
„Ha kevés időnk van formába lendülni a nyaralásra, érdemes olyan fogyókúrát választani, ami megadja a kezdő lendületet és a nyaralás után is folytatható. Az is segít, ha már napi egy-két étkezésnél tudatosabbak vagyunk, odafigyelünk az elfogyasztott ételekre. A mozgás is jótékony hatással van a fogyókúránkra, de csak fokozatosan szabad elkezdeni.” - mondja Gergye Laura, a Turbó Diéta Központ háziasszonya és fogyókúra szakértője.
Tökéletes mozgásforma a step, a boksz, a spinning és a kangoo: ezek űzésével viszonylag rövid időn belül látványos eredményt érhetünk el. De nem lehet eléggé hangsúlyozni, hogy fokozatosan és mértékletesen szabad a mozgást a fogyókúrába építeni!
Az aktív mozgás mellett a testkezelések (pl. testtekercselés, nyirokmasszázs, vákuumkezelés) is nagyon hatásosak.
Minden módszernél a legfontosabb: mindenki a saját egyéni igényeire szabott fogyókúrát, mozgásformát válasszon!
Mit tegyen az elfoglalt, dolgozó nő a nyaralás előtt?
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.