Valószínűleg hipokalémia vagyis alacsony káliumszint okozta az édesanya szívrohamát, ami miatt életét vesztette - mondta Dr. Dan Mornin patológus. A szakértő szerint ezt a nem megfelelő táplálkozás és a napi 8-10 liter kóla fogyasztása idézhette elő. "Reggel az első dolga volt, hogy az ágya mellett kikészített kólából kortyoljon egyet, és nap végén elalvás előtt is szénsavas üdítőt iszogatott" - mesélte Chris Hodgkinson, a nő férje. Elmondása szerint a nő emellett alig evett és napi 30 cigarettát szívott el, ami miatt az utolsó időszakban magas vérnyomásra és fáradékonyságra panaszkodott.
Az orvosszakértő szerint a kólában található koffein szintén hozzájárulhatott a nő halálához, hiszen ilyen mennyiségtől nagyon magas koncentrációt érhetett el a vérében. Ugyanakkor Lisa Te Morenga, az Otago Egyetem táplálkozástudományi szakértője elmondta, hogy hideg éghajlaton, ilyen nagy mennyiségben bármilyen típusú folyadék halálos lehet, ugyanis felborítja a szervezet természetes működését és egyensúlyát.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.