Sok kamasz azért gyújt rá, mert tetszik neki a cigarettareklámok által sugallt imázs - derül ki egy amerikai-német kutatásból.
Az amerikai középiskolások közel negyede dohányzik. A dohányzók harmada később sem hagyja abba a füstölést, és a szövetségi Betegségellenőrzési és -megelőzési Központ (CDC) adatai szerint nagy az esély arra, hogy a dohányzással összefüggő betegségek miatt érjen véget hamarabb az életük. James Sargent, a Dartmouth-i Orvosegyetem kutatója német kollégáival azt vizsgálta: hogyan hatnak a dohánygyárak hirdetései a tíz-tizenhét esztendős kamaszokra.
A Pediatrics folyóiratban megjelent tanulmányuk szerint kétezeregyszáz olyan tinédzsert vontak be a felmérésbe, akik korábban még sohasem gyújtottak rá. Hat dohány- és nyolc egyéb kereskedelmi hirdetést mutattak meg nekik, amelyekről előzőleg eltávolították a márkajeleket. Megkérdezték tőlük, hogy a mindennapokban milyen gyakran találkoztak a hirdetésekkel, és tudnák-e azonosítani a márkákat. A vizsgálatot követő kilenc hónapban a kamaszok tizenhárom százaléka kezdett el dohányozni.
A hirdetéseket és márkákat legjobban (fel)ismerő egyharmadnál átlagosan ötven százalékkal nagyobb volt az esély, hogy rászoknak a cigarettára, mint annál a harmadnál, amely számára a legkevésbé voltak ismertek a reklámok. Ez az eredmény a többi rizikófaktor - kor, nem, családi és anyagi háttér, iskolai eredmények, dohányzó családtag vagy barát - figyelembe vételével sem változott. Sargent ezt azzal magyarázta, hogy a fiatal kamaszok különösen fogékonyak, mivel abban a korban vannak, amikor a szüleiktől független identitásukat kezdik kialakítani.
"Úgy próbálkoznak a dohányzással, mint ahogy ruhát próbálnak: azért gyújtanak rá, mert másoktól látják, és azért, mert azt hiszik, hogy jól áll majd nekik" - szűrte le tapasztalatait a kutató. A szakember szerint a dohányhirdetések közvetlen vagy rejtett módon azt sugallják, hogy a cigarettázásnak köze van a szexepilhez és a függetlenséghez, vagy a lányok esetében a karcsúsághoz.
Bár az Egyesült Államokban sem óriásplakátokon, sem a tévében, sem a rádióban nem jelenhet meg dohányreklám, sőt a magazinokban is ritkán, Amerika és Németország csak kullog az olyan nemzetek után, mint Olaszország vagy Új-Zéland, amelyek semmiféle dohányhirdetést sem tűrnek meg. A kutatás eredményeinek fényében az amerikai és a német szakemberek szorgalmazták a dohányhirdetések újbóli szabályozását országaikban.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.