Az elmúlt években azonban érezhetően megnőtt a kávézáshoz csatolt pozitív asszociációk száma, és a kávézás kultúrája is egyre nagyobb teret hódít magának, ami a tudományos kísérletek által alátámasztott jótékony élettani hatások napvilágra kerülése mellett, a szocializmus éveiben megszokott gyengébb minőségű kávé javulásának, illetve a magyar piacra betörő nemzetközi kávézóláncoknak is köszönhető.
A változást mi sem bizonyítja jobban, mint hogy a kávéfőzés és szervírozás magyar mesterei immár 6 éve önálló bajnokságon mérhetik össze tudásukat, illetve tavaly óta a világ hat legjobb baristája között tarthatjuk számon a Costa Coffee fő baristáját, a háromszoros magyar bajnokot, Molnár Attilát.
A legújabb kutatások már nem írnak a koffein számlájára olyan tüneteket és betegségeket, mint például a magas vérnyomás, a gyomorfekély, a szívkárosodás, a koleszterinszint-növekedés vagy éppen a csontritkulás, épp ellenkezőleg; a kávé illetve a koffein pozitív hatást gyakorolhat a szív-és érrendszerre, csökkenti a vesekő kockázatát, az Alzheimer-kór kialakulásának esélyeit, enyhíti a migrénes fájdalmakat, erősíti a fogzománcot, sőt, talán még a rák elleni küzdelemben is szerephez juthat.
Kevesen tudják azonban, hogy a más-más összetételű és elkészítésű kávék között nem csak ízükben és illatukban, de az egészségre gyakorolt hatásukban is számottevő különbségek nyilvánulhatnak meg. "A rosszul elkészített kávé valóban lehet ártalmas is, a csökkent minőség és ízélmény mellett ezért is kellene nagy hangsúlyt fektetni a kávékészítés tudományára" - mondja Molnár Attila, kávészakértő.
A minőségi kávékészítés és a barista képzés egyébként második virágkorát éli Magyarországon, hiszen már a XIX. században létezett kávészakértő képzés, sőt, a nem megfelelő minőségű kávé készítéséért kávérontás címen komoly bírságokat is kiszabtak.
Molnár Attila szerint a minőségi kávék fogyasztásának terjedésében a koffeines italhoz kötött negatív orvosi vélemények csökkenése mellett nagy szerep jut az elsőosztályú kávézóláncok magyarországi térhódításának; a brit Costa Coffee például olyan nagy reményeket fűzBudapest kávézó-életének újjáéledéséhez, hogy a világ legnagyobb üzletének színhelyéül a nemrégiben elkészült Eiffel-teret választotta, ahol Attila egyébként szerdánként nyilvános és ingyenes barista bemutatót és tréninget tart minden érdeklődő kávérajongó számára.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.