Több szakember is egyetért azzal, hogy az emberiségnek meg kell tanulnia együtt élni a koronavírussal, mert az bizony könnyen a mindennapok részévé válhat. Ha a járvány csillapodik is, a vírus itt-ott újra és újra felütheti a fejét.
A Magyarországon kötelező BCG oltás bizonyos fokú védelmet adhat a SARS-CoV-2 vírus ellen egy magyar kutatócsoport szerint. A kutatás során az is kiderült, nem csak az új típusú koronavírus ellen védhet az oltás, hanem a sárgaláz,...
Egyre inkább úgy tűnik, hogy az első koronavírus-változat helyét átveszik a mutációk. Dániában például az új esetek harmada köthető már a brit variánshoz.
Egyre több járványügyi szakember figyelmeztet arra: a koronavírus legyőzése után sem dőlhetünk majd hátra, ugyanis bármikor maga alá gyűrheti a Földet egy újabb pandémia.
X Kórnak hívják a szakemberek azt a ma még nem ismert betegséget, ami a koronavírus-járványhoz hasonlóan átsöpörhet a Földön – sokkal több áldozatot szedve annál.
Az élet nagy kérdései között szerepel, hogy vajon boldoggá teszi-e az embereket a pénz. A tudomány most a válasz nyomába eredt, és meglepő következtetésre jutott.
A koronavírus tekintetében nincs két egyforma eset, amit mi sem bizonyít jobban, mint az, hogy még az egypetéjű ikerpárok sem ugyanúgy élik meg a betegséget.
Az Argentínában felfedezett csontváz alapján a paleontológusok úgy vélik, ez a dínó lehetett a legnagyobb, ami valaha a bolygónkon élt. Meghaladhatja a korábban szintén Patagóniában talált 37 méter hosszú maradványt is.
Az ELTE, a Hamburgi Egyetem és a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) kutatói a korábbi elképzeléseket is magába foglaló környezetoptikai magyarázatot találtak arra, hogy a Nap égi mozgását már nem követő érett napraforgóvirágzat miért...
Egy hatékonyabb influenza elleni oltás kulcsai is lehetnek azok az immunrendszert segítő sejtek, melyeket egerekben fedeztek fel a kutatók. Ezek a sejtek a fertőzés után megtelepednek a tüdőben, és támogatják az immunrendszert egy mutálódott...
Tudományos érveken alapuló magyarázattal sikerült megállapítani a módját, miként lehet a világjárvány alatti óvintézkedések mellett szexuális kapcsolatot létesíteni.
December végén elindult hazánkban is a COVID-19 végét jelentő oltásprogram. Azóta sajnos rémhírek is kezdtek el terjengeni a vakcinával kapcsolatban. Az egyik – tévesen – azt állítja, hogy az ellenszer meddőséget okozhat. Szakember...
A legújabb kutatások arra engednek következtetni, hogy a világjárvány a velünk élő kedvenceket is érinti – azonban megijedni még sem kell: az állatok ugyanis sem embert, sem (nagy valószínűséggel) más állatokat nem fertőznek meg.
Amerikában 1,9 millió embert oltottak be a Pfizer-BioNTech vakcinájával, közülük mindössze 21-en kaptak anafilaxiás sokkot, senki nem halt meg. A magyar szakemberek szerint ez nem csoda, sok élelmiszer sokkal károsabb és veszélyesebb lehet...
Több szomszédos országban is felütötte a fejét a mutáns koronavírus, ami gyorsabban terjed, mint az eredeti vírustörzs. A szakemberek szerint azonban nincs ok az aggodalomra, a megszokott védelmi intézkedések a variánstól is tökéletesen...
Nagyon úgy fest, hogy két különböző típusú vakcina is kellő védelmet nyújthat a koronavírus ellen, hiszen végcéljuk ugyanaz: immunitást adni a fertőzéssel szemben.
Angliában két különböző gyártmányú vakcina beadását sem tiltja az oltási terv. Magyarországon ezzel kapcsolatban egyelőre a kutatások eredményeit várják.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.