Veszélyben a férfiak nemzőképessége a koronavírus miatt

Veszélyben a férfiak nemzőképessége a koronavírus miatt

ondó
PUBLIKÁLÁS: 2021. február 14. 11:30
A koronavírus betegség a férfiak nemzőképességére is komoly kockázatot jelent egy új tanulmány szerint.
Bors

Olasz kutatók olyan férfiak ondóját vizsgálták meg, akik átestek a koronavírus-fertőzésen. Ez alapján megállapították, hogy sokuknál bizony jelentősen lecsökkent a spermiumok száma. Ez alapján a kutatócsoport úgy véli: a SARS-CoV-2 a hímivarsejtek képződésére is kihatással lehet. Ezt a feltételezést arra alapozzák, hogy a herék sejtjeinek felszínén nagy mennyiségben fordulnak elő ACE2 receptorok, melyekhez könnyen kapcsolódik a vírus, ez által behatol az emberi sejtekbe – számoltak be a Firenzei Egyetem kutatói a Human Reproduction című tudományos folyóiratban.

A szakemberek összesen 43 férfit vizsgáltak meg. Közülük 12-en otthonukban gyógyultak, 26-an kórházban lábadoztak, öt fertőzöttet pedig intenzív osztályon kezeltek a COVID-19 miatt. Gyógyulásuk után – két negatív PCR teszt – egy hónappal, mindegyiküktől nyál-, vizelet- és ondómintát vettek – írta meg a LiveScience.

A kutatást végzők a résztvevők negyedénél alacsony spermaszámot állapítottak meg. A vizsgált férfiak mintegy további 20 százalékánál még ennél is rosszabb volt a helyzet, náluk ugyanis egyáltalán nem voltak jelen hímivarsejtek az ondómintában.

Az intenzív osztályon kezelt öt páciens közül négynél, a 26 kórházban kezelt betegből háromnál állt fenn a probléma, míg az otthon lábadozók közül senkinél sem. Az adatok alapján a kutatók arra a következtetésre jutottak, hogy

összefüggés lehet a hímivarsejtek száma és a betegség lefolyásának súlyossága között.

A nemzőképes korú COVID-19-betegeket gyógyulásuk után körültekintően nyomon kellene követni termékenységük, illetve ondóparamétereik szempontjából

 – állapították meg a tanulmány szerzői, ugyanakkor hozzátették, a tanulmányuk csupán egy összefüggést talált, ami nem szolgáltat bizonyítékot arra, hogy a SARS-CoV-2-vírus közvetlenül károsítaná a hímivarsejteket. Véleményük szerint az sem kizárható, hogy a COVID-19 kezelésére alkalmazott gyógyszerek váltották ki ezt a negatív hatást a spermiumok számára.

Ez is érdekelheti!

Tisztázzuk: így kapja meg a koronavírus-teszt eredményeit

Aggasztó: hirtelen szívhalált is okozhat a koronavírus

Kapaszkodjon meg: nyúl, borz és patkány is lehetett a koronavírus terjesztője

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.