Koronavírus-vakcinaként is hatásos lehet a TBC-elleni oltás

Koronavírus-vakcinaként is hatásos lehet a TBC-elleni oltás

tudomány
PUBLIKÁLÁS: 2021. február 13. 15:45
A Magyarországon kötelező BCG oltás bizonyos fokú védelmet adhat a SARS-CoV-2 vírus ellen egy magyar kutatócsoport szerint. A kutatás során az is kiderült, nem csak az új típusú koronavírus ellen védhet az oltás, hanem a sárgaláz, az influenza vagy a humán papilloma vírusok ellen is.
Bors

A Szegedi Tudományegyetem Általános Orvostudományi Karának kutatócsoportja hónapokon át vizsgálta a tuberkulózis ellen 1921-ben kifejlesztett BCG-oltás és a koronavírus darabjait. A négy fős csapat több száz olyan fehérjerészletet talált, mely a BCG-ben és a koronavírusban is jelen van, és egyaránt immunválaszt vált ki. Az index.hu a kutatócsoport egyik tagját, Virok Dezsőt kérdezte a részletekről.

2020 elején merült fel bennem, hogy a Covid-19-et okozó SARS-CoV-2-es típusú koronavírus ellen lehetséges-e védekezni már meglévő oltással, hiszen ekkor még nem volt működő vakcina a vírussal szemben – magyarázta a kutató.

– Azért tűnt kézenfekvőnek a BCG-vakcina vizsgálata, mert általánosságban serkenti az immunrendszert. Mivel egy nagy méretű mikroorganizmus alkotja az oltóanyagot, az volt a feltevésem, hogy bizonyos részei hasonlíthatnak az új típusú koronavírus darabjaira.

A kutatócsoport tagjai számítógépes vizsgálatokkal próbálták feltárni a BCG és a koronavírus felépítésében lévő hasonlóságokat.

Felszeletelték a BCG és a SARS-2 összes proteinjét, és megnézték, találnak-e bennük hasonló darabokat. Végül 112 hasonló fehérjerészletre leltek rá.

– Kiderült, hogy ha az immunrendszerünk felismeri egy kórokozó darabját, akkor nemcsak ez ellen a kórokozó ellen ad immunválaszt, hanem egy másik olyan vírus vagy baktérium ellen is képes ugyanerre, amelyik hasonló darabokból épül fel.
A BCG-oltás így bizonyos fokú védelmet adhat a SARS-CoV-2-es vírussal szemben,de nemcsak vele szemben lehet képes aktiválni az immunrendszert, hanem egyéb kórokozókkal szemben is.

A kutató úgy véli, ha megjelenik egy újfajta vírus, amik ellen nem lesznek hatásosak ezek az oltóanyagok, elméletileg a BCG-vakcinát is be lehet majd vetni, attól függően, hogy milyen típusú új kórokozóval állunk majd szemben.

Ez is érdekelheti!

15+1 kérdés a koronavírus-oltásról, amire mindenki tudni akarja a választ

Jó hír: másodperceken belül eredményt mutathat a szondás koronavírus-teszt

Megszakad a szív: Egy év után először találkozott az idős házaspár - A koronavírus szakította szét őket – videó

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.