Jelentősen, 290-re emelkedett a Srí Lanka-i templomokat és szállodákat ért robbantásos merényletek halottainak száma. A támadásokat - a szakértők szerint - hét öngyilkos merénylő követte el.
Bécsben csapott le az osztrák terrorelhárítás arra az iraki férfira, aki a gyanú szerint az Iszlám Állam nevű terrorszervezet tagja volt. A hatóságok úgy vélik, hogy német gyorsvasutak ellen akartak...
Bosszút fogadott az Iszlám Állam elnevezésű szélsőséges szervezet az új-zélandi Christchurchben két mecset ellen elkövetett, 50 halálos áldozattal járó pénteki tömeggyilkosságért.
Az új-zélandi kormány kilenc perccel a christchurchi mecsetek elleni támadás kezdete előtt kapta meg a merénylettel gyanúsított ausztrál szélsőséges "kiáltványát" - mondta vasárnap Jacinda Ardern miniszterelnök.
Nem ez volt az első eset, hogy a Hajdú-Bihar megyei tini bántalmazott valakit. A Bors birtokába került egy másik videó, ahol egy látszólag zavart férfit üt meg és rúg fejbe Petra.
Annak érdekében, hogy ne ismétlődhessen meg a tavalyelőtti, az Iszlám Állam egyik tunéziai migráns katonája által végrehajtott terrortámadás, a német főváros karácsonyi vásárát fallal veszik körbe.
Robbantásos merénylet előkészítésének gyanúja miatt őrizetbe vettek szerdán Berlinben egy orosz állampolgárságú szélsőséges iszlamistát - közölte a német szövetségi legfőbb ügyészség.
Az évtizedes zenei terror miatt nem, ám egy, a Facebookon közzétett halálos fenyegetés miatt rács mögé dughatták a párkányiak életét megkeserítő asszonyt.
Veszélyessé válhatnak a szélsőséges iszlamisták családjában nevelkedő gyermekek - figyelmeztetett a német belföldi hírszerzés és elhárítás, a Szövetségi Alkotmányvédelmi Hivatal (BfV) egy most ismertetett elemzésében.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.