Megérezhették a Hálaadás közeledtét azok a vadpulykák, akik egyenesen elfoglalták a New Jerseyben lévő Tom's River városát. A hatalmas madarak rettegésben tartják a helyieket, akik szerint egyáltalán nem olyan szórakoztató ez a jelenség, mint amilyennek kívülről tűnik.
A 8-12 kilós szárnyasok ugyanis elég agresszíven reagálnak, így például az ajtótól az autóig való eljutás is meglehetősen komoly problémát jelent. A helyi lakosok sorra posztolnak az őket ért károkról, sérelmekről. A madarak ablakokat törnek be, elállják az utat, csípnek, ráülnek az autókra, háztetőkre, csak a gond van velük – sorolják.
Mindenhol ott vannak. Rengeteg pulyka van errefelé. Tegnap meg kellett állnom a teherautóval, csak rikoltoznak és szerintem biztos, hogy meg is kergetnek egy-két embert
– magyarázta az egyik helyi, Jack Adams.
A helyiek már jelezték is a problémát Phil Murphy kormányzónak, mivel ők külső segítség nélkül nem tudják megoldani az egyre súlyosbodó problémát, hiszen a vadbefogó nem rendelkezik a kellő engedélyekkel. Addig is hozzáértők azt tanácsolták a kétségbeesett városiaknak, fedjék le a tükröződő felületeket, mivel a madarak a tükörképükre azt hiszik, egy másik pulykával van dolguk, így támadásba lendülnek.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.