Kicsinálták Hujbert lelkileg a próbák: két hét múlva lesz a színész Negyvenen vagyok című egyszemélyes darabjának premierje. Saját életét vitte színpadra.
A gyógykezelésen túl speciális foglalkozásokkal igyekszik felkészíteni az Igazságügyi Megfigyelő- és Elmegyógyító Intézet (IMEI) az ott kezelteket a szabad világba való visszatérésre. A betegek egyik kedvenc programja a diszkó.
Kováts Adél legújabb szerepében egy újra felbukkanó gyerekkori szerelem nőalakját játssza az HBO saját gyártású Terápia című sorozatának második évadában.
Vonzódásom az állatokhoz valószínűleg velem született. Jelenleg két kutyával és három macskával osztozunk a házon, de volt már három kutyánk és alomnyi macskánk, halunk meg degunk is. Két éve elhalálozott csivavánkat máig gyászoljuk.
Igazán modern módon, Skype-on tart foglalkozásokat pszichológusa a híres énekesnőnek. Az egykori Pussycat Doll elmondta, hogy többféle terápiát is alkalmaztak rajta, amit büszkén vállal, hiszen hatásukra jobb emberré vált.
Ödön, az ékszerteknős, Cimbi és Cimbiné, a nyuszik, valamint Pszicho és Killer, a két kis hörcsög boldogan éldegél a váci börtönben. Elítéltek gondoskodnak róluk terápiás céllal.
Az agydaganattól szenvedő Bajor Imrét lelkileg felőrli a betegsége, de családja támogatásával igyekszik átlendülni a holtpontokon. A Bors most megtudta, hogy elutasítja a kezeléseket.
Nem adja fel Bajor Imre! Megtudtuk, a rákkal küzdô színésznél miért nem vált be a kínai terápia, s hogy nem tett le a gyógyulásról. Egy magyar természetgyógyász segítségében is bízhat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.