Celeb

Szakemberek segítenek Marton Lászlónak

Bors

Létrehozva: 2017.11.09.

Forrás: MTI

Október közepén robbantotta Sárosdi Lilla a bombát: szexuálisan zaklatta őt a Vígszínház most már egykori főrendezője, Marton László. Marton bocsánatot kért a sajtón keresztül, de az élete megváltozott, elveszítette a munkáit, s bár voltak akik kiálltak mellette, sokan elítélték őt. A Bors megtudta: a rendező a kialakult helyzetet nem tudta egyedül kezelni, ezért szakemberek segítségét kérte. Az ügy kirobbanása után több mint egy hétig a szlovákiai Rimaszombaton próbált pihenni, gondolkozni. Úgy tudjuk terápiás segítséget is igénybe vett, annyira megviselték a történtek. Haza térte után Magyar György ügyvéddel konzultált.

„Azért fordult ügyvédi irodánkhoz Marton úr, mert a maga részéről nem bírja tovább a megterhelést, amiben része van a kialakult helyzet miatt. Az egészsége és a lelki egyensúlya megroppant.  Hangsúlyozom, hogy kifejezetten jogi értelemben véve, neki van ügyvédje, de nincs ügye! Tanácsot kért, képviseletére adott teljes megbízást az ügyvédi irodának.” – árulta el a Borsnak az ügyvéd úr.

Arra a kérdésünkre, hogy Marton László perelni fogja-e az állítólagos áldozatokat a következő választ adta: „Nagy valószínűséggel erre nem lesz szükség, de ez még megfontolás tárgya”.

Arra is kíváncsiak voltunk, hogy az ügyvéd úrnak volt-e már Martonéhoz hasonló esete karrierje során.

„Az ügyvédi titoktartás körébe esik, hogy az ügyvédi irodának milyen tárgyú ügyei voltak, illetve vannak, valamint kik a megbízói, ezért csak analógiaként jelölte meg az OLAF jelentéssel összefüggésbe hozott Demszky Gábor volt főpolgármester úrral kapcsolatos ügyet „itt is hasonló a helyzet, mint Marton úré, ott politikai ügy volt, ez az ügy pedig elsősorban etikai, de egyikük sem kifejezetten jogi.” – magyarázta az ügyvéd.

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek