A halálosan beteg menyasszony leghőbb vágya vált valóra azzal, hogy kimondhatta a boldogító igent, ám az álomesküvő után néhány nappal már nem tudott kikelni az ágyból.
Szombaton délelőtt a kisvaszari temetőben helyezték végső nyugalomra azt a családot, amely autójukban szörnyethalt június 8-án, amikor rájuk dőlt egy fa.
<p>A brutálisan meggyilkolt 8 éves kislány, Adrienn sírja alig néhány száz méterre fekszik szülei házától. A gyermeket szerdán helyezték örök nyugalomra, feketébe borult a sólyi temető.</p>
A legszörnyűbb bűnt követte el, mégis életerős fiatalként sétál majd ki a börtönből a sólyi kislánnyal végző F. Ferenc. A gyilkos tinit hamarosan elmeszakértő vizsgálja meg.
<p>Fazekas Frank, az amerikai légierő pilótája 1944 tavaszán zuhant le a repülőjével Franciaországban. Maradványait viszont csak 2017-ben találták meg a föld mélyén.</p>
<p>Nehéz lehetett könnyek nélkül búcsúzni attól a 22 éves lánytól, akinek egy megszállott fiú vette ez az életét. Édesapja mégis ezt kérte az egybegyűltektől. Mint mondta: lánya ilyen volt életében - így emlékezzenek rá.</p>
Részegen vezetett, még vagánykodott is az a borsodi férfi, aki végül egy fának ütközött az autójával. A balesetben felesége azonnal szörnyethalt. Férje még csak a temetésére sem ment el.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.