Két helyen temetik el a felrobbantott Ildikót

Két helyen temetik el a felrobbantott Ildikót

Egyesült Államok
PUBLIKÁLÁS: 2018. május 22. 05:20
B. B.

Szomorú kötelességének kell eleget tennie K. Ildikó testvérének. László és fia kedden elindul az Egyesült Államokba, hogy a hatóságok számára igazolja, valóban szeretett testvére esett áldozatul a brutális robbantásnak a kaliforniai kisvárosban, Aliso Viejóban.

Mint azt a Bors megírta, a tizenöt éve Kaliforniában élő, sikeres kozmetikus egy rejtélyes csomagot kapott szalonjába. Ahogy a dobozt kinyitotta, a kezében felrobbant. A detonációban Ildikó azonnal meghalt, másik három ember pedig megsérült. Kiderült: a merénylet célpontja a magyar asszony volt, exbarátját, Stephen Bealt le is tartóztatták az ügyben, házában ugyanis rengeteg, a hatóságnál nem bejelentett rakétát találtak. Azt egyelőre nem tudni, pontosan milyen sze­repe volt a férfinak a robbantásban, ugyanis a gyilkossággal nem gyanúsították meg, azonban  még el sem engedték.

Az ügyben a Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) szintén forró nyomon vizsgálódik, mert még mindig nem tudni pontosan a halálos bomba összetételét. Az ügyben Ildikó minden ba­rátját és rokonát kihallgatják, így testvérét, Lászlót is, miután megérkezik az Államokba. A férfi Ildikó temetésére megy és azért, hogy támaszt nyújthassanak egymásnak az asszony fiával, Keanu Lászlóval. Ildikó földi maradványainak egy részét már pénteken örök nyugalomra helyezik szeretett városában.

– A szertartást pénteken tartjuk Aliso Viejóban, ahol a hamvak egy részét helyezzük el. További részüket azonban szeretnénk Magyarországon tudni, így június környékén hazahozzuk – avatta be a Borsot a gyászoló testvér, aki még mindig képtelen szembesülni a szörnyű valósággal.

– Ildit rengetegen szerették és tisztelték, nemcsak a barátai, hanem a kollégái és az ismerősei is, így biztosan sokan lesznek majd a temetésen, én is szeretnék elmenni – mondta az aszszony egyik ismerőse. 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.