Bár honi vizes körökben akadtak olyan szakvélemények, melyek szerint a Dunaharaszti úszó-szakosztályának egyik élversenyzője, Kurdi Zsófia 17 évesen túl idős ahhoz, hogy érdemleges eredményt szállítson, erre az ifjú hölgy alaposan rácáfolt.
A magyar élvonal legfiatalabb focistája lett a diósgyôri Tóth Borisz, aki 16 évesen és 140 naposan lépett pályára az MTK ellen. Debütálóként pizzára kell meghívnia társait.
Tíz év múlva találkozunk! – köszönt el Csernus Mariann, miután felszelték a születésnapi tortáját. Nem viccelt, és mindenki komolyan is vette a kilencvenéves színésznő ígéretét.
A zsűritársak szerint tavaly Puskás Peti trollkodása miatt bekerült a mezőnybe egy-két nem odavaló énekes, úgy gondolják, nem lett volna szabad például Hegedűs Pétert rászabadítania az országra. Puskás megvédte magát.
Egyáltalán nem tetszett Éva asszonynak, amikor egy rendezvényen más énekes előadásában hallotta elhunyt férje dalát. Ekkor Aradszky László özvegye eldöntötte, hogy semmilyen átdolgozáshoz nem járul hozzá. Sőt meg akarja tiltani, hogy...
Király Linda az elmúlt éveket komoly önismereti munkával töltötte, aminek köszönhetően sokat megtudhatott magáról. Rájött például, hogy tudat-alatti változással kövezte ki maga előtt a sikerhez vezető utat.
Olasz sajtóhírek szerint az Internazionale szerződtetni akarja Szoboszlai Dominikot. Az osztrák Salzburg 17 esztendős focistájának a menedzsere szerint több ígéretes ajánlata is van.
Vigassy Bálint, Egerszegi Krisztina legnagyobb gyermeke új utakra lépett, az érdiektől a Dunaharasztihoz szerződött, tudniillik a nyári időeredményeivel nem volt éppen elégedett.
Megszületett az első NB I-es találat, amit 2000-es születésű focista szerzett: Kiss Tamás az elmúlt ötvenhat év legfiatalabb gólszerzője az élvonalban.
<p>Kós Hubert az egyik legnagyobb úszóreménység idehaza: a korosztályos ob-n 13 elsőséggel hívta fel magára a figyelmet. A rendkívül tudatos Hubi minden úszásnemben nyert aranyat.</p>
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.