Sok gyereksírás megelőzhető lenne, ha értenénk, mit akar a baba közölni velünk. Neki ugyanis csak ez az egy lehetősége van arra, hogy jelezze, valamit szeretne, sokszor pedig még a mama sem tudja, hogy mi lehet a baj.
Európa egyik legjobb közgazdasági egyetemén tanul Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnök fia, a 19 éves Tamás. A tandíj és a kollégium nagyon drága, de a politikus nem szégyelli, hogy ennyit költhet a gyerekére.
Üresen kongtak hétfőn az országban az osztálytermek: a közoktatás helyzete miatti tiltakozásul sok szülő, köztük politikusok sem engedték iskolába gyerekeiket.
Véresen komolyan veszi egy brit tanár, hogy minél szemléletesebben adja elő a matekpéldákat diákjainak. Rob Bradley repülőkből ugrik ki, hegyeket mászik és cápákkal úszik, hogy elmagyarázza a trigonometria alapjait.
Nem mindennapi körülmények között tanul két elsős osztály egy budakalászi általános iskolában. Az intézmény falai szűkősnek bizonyultak, így az állami intézményfenntartó
a tanévkezdés előtt pár nappal egy konténert szállíttatott...
A Zanzibár énekesnője nem hagyta ott zenekarát, csupán szabadidejében oktat fiatal tehetségeket. Terecskei Rita a budapesti Rocksuliban vállalt munkát.
Bizarr kurzust indított egy suli Oroszországban. Az oktatás során háromnegyed óra alatt tanítják meg a hölgyeknek, hogyan is járjon a szájuk szeretkezés közben.
A női vízilabda-válogatott kapitánya, Merész András a sportág elitképzését álmodta meg, s az ötletet egy egyházi iskolában sikerült megvalósítania. Az első pólós osztály az idén érettségizik.
Alföldi Róbertet felvette oktatónak egy, az életörömöt programként hirdető iskola, de azt még az intézmény sem tudta megbeszélni a Nemzeti Színház volt igazgatójával, mit is tanít majd.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.