Kis Grófo megszöktette 15 éves szerelmét

Kis Grófo megszöktette 15 éves szerelmét

Kis Grófo
PUBLIKÁLÁS: 2016. október 27. 09:00
GYLF

Ifjabb Kozák László, azaz Kis Grófo gyerekkora jelentős részét stúdiókban és fellépéseken töltötte, hiszen édesapja autentikus roma zenész. Elmesélte, honnan kapta becenevét.

– Annak idején a szüleim na­gyon sok filmet néztek, grófos filmeket, amelyekben gyönyörű szép hajuk volt az embereknek. És nekem is az volt. És akkor azt mondták, hogy legyek én is Grófo. A fiam tőlem örökölte a becenevet, így lett Kis Grófo – magyarázta idősebb Kozák László az ATV Esti Frizbi című vasárnapi műsorának felvételén. A kicsi Lacikát apja először tizenhárom évesen cibálta el egy stúdióba, és elkészült az első klipje, a nagy áttörést azonban a Gigolo című szám hozta, az akkor tizenhat éves Kis Grófo másfél millió kattintásnak örülhetett az interneten. Apja el­mondása szerint a tanulással kapcsolatban őt egy dolog érdekelte, fia tudjon írni és olvasni. És majdnem szobafestő lett.

– Be kellett ikszelni, hová jelentkezünk. És a szobafestőre jutottam be. De rájöttem, az se megy – mondta nevetve Kis Grófo. – Aztán eljöttem Budapestre egy zeneiskolába, de jött a siker. A műsorban arról is beszélt, noha csak huszonhárom esztendôs, már öt éve házas. A Borsnak pedig részletesen felidézte, miként szöktette meg tizenöt éves szerelmét.

– Apámék körbekérdeztek az országban, tud-e valaki szép, érintetlen lányt – mondta Kis Grófo.

– Az esztergomi rokonok tudtak. Pont a szülinapja volt Tündének, amikor leutaz­tunk megnézni őt. Jól sikerült a lánynéző, kértünk új időpontot, januárban pedig megbeszéltük, májusban esküvő lesz. De nem bírtam ki, február­ban lementem és megszöktettem. Aznap este megtörtént, aminek meg kell történnie, és onnantól kezdve mi házasokként élünk – mondta Kis Grófo, aki kérdésünkre hozzátette: jogilag azóta sem keltek egybe.

– Piros kendővel bekötöttük a fejét, ahogy az aszszonyokét kell, és kész. A párnak azóta két gyermeke született: a két és fél éves Istvánka, azaz Armandó, és a négy és fél esztendôs Laci-ka, azaz Cinó (kicsi – a szerk.) Grófo.     

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.