Tanulmányok bizonyítják, hogy azok a párok, akik az ovulációhoz időzítik szeretkezésüket, jóval gyorsabban esnek teherbe, mint az ezt a módszert nem alkalmazó társaik.
Mit tesz az ember lánya, ha teherbe esik és gyereket szül, miközben szeretett férjura börtönben csücsül? Hát, ha elég hülye, megpróbál kitalálni valami hihető történetet. Egy 28 éves asszony is ezzel próbálkozott, nyilván nem nagyon sikerült neki.
Minden hajnalban a felesége ment érte, aki érezte rajta az émelyítő hullaszagot, de hiába jelentette fel a férjét a feletteseinél, senki sem hitt neki. Csak akkor olvasson tovább, ha erős a gyomra.
Őrizetbe vették a kínai rendőrök azt a férfit, aki szektavezetőként számos nőt hazugsággal vett rá, hogy közösüljenek vele. A spiritualitás hatalmára hivatkozva azt állította, spermája gyógyító erővel rendelkezik.
Hölgyeim és Uraim, úgy néz ki érdemes rendszeresen szeretkezni! Két osztrák kutató felfedezte, hogy a spermidin egyik összetevője feltartóztathatja a sejtek öregedési folyamatát.
Saját spermabankot nyitott a holland Ed Houden. Az intézmény különlegessége, hogy itt kizárólag az ő magjától termékenyülhetnek meg a nők, ráadásul hagyományosan „ülteti be” örökítőanyagát.
Már jó ideje aggasztja a franciákat, hogy a férfiak spermájának minősége és mennyisége rohamosan csökken. Egy új tanulmány szerint a bor tehető felelős érte.
Amikor az ember lánya rendszeres nemi életet kezd élni, ha csak nem vágyik azonnal gyermekre, szüksége van egy megbízható fogamzásgátló módszerre. Sokan nem tudják azonban eldönteni, melyik lenne a legjobb számukra.
A 28 éves birminghami özvegy férje beleegyezésével addig küzdött, amíg engedélyezték számára, hogy halott férjétől essen teherbe. Az asszony most még időt kérne, mert anyagilag nem áll készen a gyerek.
A kövér embereknek gyengébb minőségű spermáik vannak, ami azzal magyarázható, hogy a herék körüli zsírpárnák felmelegítik, illetve állandóan melegen tartják azokat.
Világszerte híres állattal büszkélkedhet Mezőhegyes: itt él ugyanis Numero Uno, a világ tenyészbikáinak királya. Az állat már több ezer utóddal büszkélkedhet, spermájáért akár 15 ezer forintot is megadnak.
Újra rács mögött van a TriMet Barberként (kábé BKV-fodrászként) elhíresült perverz, aki korábban azért ült, mert tömegközlekedési eszközökön rendszeresen belenyirbált gyanútlan női utasok hajába, néha meg pillanatragasztóval igazított...
Az újdonsült feleség igazi, életre szóló élményt akart a nászéjszakén, ezért párjával az esküvő utánig vártak a szexszel. Ám beteljesült álom helyett sokkoló rémálom lett az első közös éjszakából.
Másfél év börtönre ítélte a bíróság azt a fiatal amerikai férfit, aki saját ondóját töltötte egy vizipisztolyba és ezzel a fegyverrel indult rabolni. Áldozatait sokkolta a támadás.
Új diagnosztikai eljárás a férfi meddőség vizsgálatára, amely megnöveli a babaára vágyó párok esélyeit. Teret hódíthat az eddigi spermiumszámláló mikroszkópos vizsgálat, helyett a DNS szintű vizsgálat.
Ízléstelen, perverz játékokba vonta be az amerikai pedagógus a tanítványait. A bíróság nem ítélte el a férfit, pedig harminckét évig tanított az egyik Los Angeles-i általános Iskolában.
Az új-mexikói férfi általában a Walmartban véletlenszerűen választja ki azokat a nőket, akiket spermával dob meg. 2010 óta csinálja és még mindig nem kapták el.
Bizarr támadássorozat indult egy Manchesterhez közeli brit városban. Egy vélhetően elmebeteg férfi fiatal lányokat sokkol azzal, hogy spermát önt a ruhájukra vagy az arcukba.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.