Gyerekkorában arról álmodott egy szászvári férfi, hogy egyszer futó válik belőle. Így is lett: a Kenyainak becézett Orsós Ferencnek a futás a mindene. Sokáig azt sem tudta, hogyan kell nevezi, és futófelszerelésre sem futotta, mégis...
Gyuráné Deszpot Ildikó kevés nyugdíjából tankolja autóját, hogy hetente kétszer péksüteményt és meleg ételt szállítson hajléktalanoknak és nehéz sorsú családoknak.
Rendhagyó módon ezúttal nem hazai hőst illetve hősöket kerestünk, hanem megnéztük, 2019-ben kik voltak nemzetközi szinten, akik a legnagyobb hatást gyakorolták másokra. Kiderült, a nők vitték a prímet.
Kecskés Sándor számára nem létezik lehetetlen, pedig egész életét tolószékben kénytelen tölteni. Bár maga is segítségre szorul, nem rest patronálni sorstársait.
Sok fiatal jótékonykodik a maga módján. Ezek ugyan apró jó cselekedetek, de még tiszták és önzetlenek. Az adventi időszakban érdemes lecsendesedni és ezekkel a történetekkel felmelegíteni az emberek szívét.
Ősszel alma, télen pedig meleg ruhák lógnak a Kárász család kerítésén. Bár az időjárás miatt most nem tudnak kabátot kirakni, mert elázna, később még előkerülnek újabb ruhadarabok.
Kiskorú veszélyeztetése miatt vádat emelt a Tatabányai Járási Ügyészség egy anya és annak élettársa ellen, miután a nő kilencéves gyermeke segélyhívón kért segítséget, mert szülei ittasan erőszakosan viselkedtek egy januári éjjelen.
Karácsony közeledtével egyre többen próbálnak meg rászorulókon segíteni, hiszen az ünnep öröme mindenkinek jár. Sokan időt és pénzt nem sajnálva próbálnak meg mosolyt csalni a reménytelen emberek arcára.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.