Aktuális

Senki sem akart rajta segíteni – iskolai szekálások elől menekült a halálba a 12 éves, mosolygós kislány

Bors

2020. október 8. csütörtök 21:00

Életvidám, okos, segítőkész – ezekkel a szavakkal jellemezték szerettei azt a kislányt, aki az iskolában és a közösségi oldalakon átélt zaklatások miatt döntött úgy: véget vet az életének. Mindössze 12 éves volt.

Október elseje örökre megváltoztatta Charley Patterson családját: a 12 éves brit kislány ugyanis aznap döntött úgy, véget vet az életének. Szülei szerint az egyébként mosolygós, kedves, okos és segítőkész kislányt az iskolai szekálások és az online zaklatások készítették ki annyira lelkileg, hogy úgy érezte: nincs más kiút, mint az öngyilkosság.

A kislány Cramlingtonban élő édesanyja, Jay, és édesapja, Paul most azt szeretnék, ha módosítanának a gyermekeket érintő mentális ellátást szabályozó törvényeken – Charley ugyanis már múlt novemberben segítséget ért lelki traumái, zaklatottgása miatt, azonban márciusig váratták, amíg egyáltalán foglalkozni kezdtek az ügyével – ám ekkor sem kapott szaksegítséget, csupán várólistára került.

A koronavírus-járvány okozta lezárások pedig csak tovább rontottak az állapotán.

Mindenütt támadták: iskolában, interneten

Noha sok szülő arról számolt be, hogy Charley volt az osztály egyik legkedvesebb lánya, ő volt az, aki először odament az újonnan érkezőkhöz, ő volt az, aki először segített, mégis sok diák céltáblának tekintette. Hiába tiltotta le zaklatóit a közösségi felületeken, kedvenc online játékával, a Robloxszal sem játszhatott, mert ott is mocskos üzenetekkel bombázták – számolt be a tragédiához vezető útról a Chronicle Live.

Noha a koronavírus-járvány első hullámában – hazánkhoz hasonlóan – a briteknél is változtak az iskolalátogatás szabályai, ez sem segített a 12 éves lányon.

– Charley szenvedett a karantén alatt, így az iskola megengedte neki, hogy hétfőnként és péntekenként bejárjon órákra – ez azonban azt jelentette, hogy ismét össze lett zárva azokkal, akik zaklatták. Úgy gondolom, az iskola többet is tehetett volna. Senki sem akart neki segíteni, és nem akarnak segíteni a barátainak, akiket ugyancsak zaklatnak – magyarázta a kislány gyászoló édesanyja, hozzátéve: ugyan a lányát már nem kaphatja vissza, azt azonban elérheti, hogy más szülőknek ne kelljen az ő tragédiáját átélnie.

– Charley hiába kért segítséget, nem kapott. Nem akarom, hogy ez mással is megtörténhessen.

Jay Patterson a Charley Törvénye nevű kezdeményezéssel azt szeretné elérni, hogy legkésőbb egy hónappal azt követően, hogy egy kamasz segítséget kér bármilyen mentális, lelki kérdésben, megkapja azt. Vonják be az összes érintettet: a tanárokat, az iskolát, az orvosokat – emellett ne engedjék el, hanem kövessék nyomon a segített gyerekek gyógyulását.

– Minden iskolában van évente zaklatás ellenes hét – ez azonban nem jelenti azt, hogy ne lenne jelen az iskolai zaklatás. Arra van szükség, hogy kéznél legyen a segítség, ha valaki áldozatul esik. 

Van segítség

Ha Ön vagy valaki a környezetében krízishelyzetben van, hívja mobilról is a 116-123-as ingyenes lelkielsősegély-számot, vagy keresse fel a www.ongyilkossagmegelozes.hu oldalt!

További cikkek

LikeFight

LikeFight: Orbán látványosan lekörözte Márki-Zayt

Családi dráma

Megúszhatja a börtönt az anya, aki halálra szurkálta a kis Alexet

Ez is érdekelhet

origo.hu

Váratlanul meghalt a fiatal magyar énekesnő

ripost.hu

Viharos szél, heves esőzések: hétfőtől ismét bekeményít az időjárás

origo.hu

Szégyentelenül lemásolták a BMW-t, mégis híres lett ez a szovjet motor

vg.hu

Földrengés rázta meg Görögországot és Pápua Új-Guineát is

szon.hu

Bogár sírt és remegett - A nyírvasvári férfi először nem akarta átadni a kutyát az állatmentőknek (videó)

nemzetisport.hu

Férfi kézi Eb: Remélem, minden meccs után elénekelhetjük a Himnuszt – Szita

vg.hu

Majdnem a duplájára emelkedett a fertőzések száma Romániában

ripost.hu

Csillagjegyed elárulja, mikor kell aludni menned, hogy kipihent legyél

life.hu

Pokorny Lia nem bírta lelkileg Babicsek Bernát temetését: a sírba helyezést nem tudta végignézni

vg.hu

Oltásra kötelezik a 18 év felettieket a szomszédunkban

origo.hu

Viharos szelet, hózáporokat hoz a hidegfront