Aktuális

Hétköznapi hős: mosolygós pizzával segítettek a gyerekeknek

Bors

Létrehozva: 2020.05.17.

A Belgrád rakparti pizzéria nagy múltra tekint vissza, de jelenleg sajnos itt fogyasztó vendégek nélkül működik, hiszen a szabályok értelmében tőlük is csak elvitelre lehet rendelni. Az étterem úgy döntött, besegít a gyerekeknek.

A Trattoria Toscana idén ünnepli fennállásának 20. évfordulóját, amit több nagyszabású akcióval tettek emlékezetessé:

két, gyerekeket támogató szervezetet is 101-101 mosolygós pizzával leptek meg.

Az étterem emellett egész májusban a gyerekeket segíti: minden megvásárolt pizza árából 200 forint hozzájuk kerül. Bármilyen nehéz időket élünk, elmondható, hogy a koronavírus nemcsak rosszat adott a világnak: rengeteg formában mutatkozik meg a társadalmi összetartás.

Arról azonban hajlamosak va­gyunk megfeledkezni, hogy nemcsak a vírus áldozatainak jön jól a segítség: ki gondol most például a gyermekotthonok lakóira? Pedig az ő helyzetük különösen nehéz ezekben a napokban, hiszen ahogy az otthonban élő idősekre, úgy rájuk is érvényes a látogatási, kijárási tilalom. Ez sújtja többek közt a fóti Károlyi István Gyermekközpont lakóit is, akiknek eddig a látogatások adtak örömet – arról nem is beszélve, hogy most le kell mondaniuk az intézményen kívüli sétákról, játékról és szabadidőről is.

Már csak ezért is részesülhettek az étterem felajánlásában. A másik kedvezményezett a KórházSuli Alapítvány volt, ahol 6. éve támogatják a kórházi kezelésen átesett gyerekeket, akik a suliba még nem térhetnek vissza. Az önkéntesek itt nemcsak a lexikális tudás átadásával, de izgalmas programokkal és a közösség gyógyító erejével is segítik a lábadozásukat. Céljuk, hogy a beteg gyermekek lelkileg is megerő̋södve térjenek vissza betegségük előtti életükhöz. A pizzéria ezt a két intézményt választotta, a 101-101 mosolygós pizzát már ki is szállították, de ennél is többet adnak.

– A vendégeink által megvásárolt, nem akciós pizzák árából 200 forintot egész május hónapban jótékony célra ajánljuk fel. Aki tehát szeretné maga is kivenni a részét a jótékonysági akcióból és hozzájárulni a gyerekek öröméhez, az május hónapban ezt minden, nem akciós pizza házhoz rendelésével megteheti! – mesélte Baji Ferenc résztulajdonos.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191127_auto_resized.jpg
origo.hu

Versenyző luxusautók okozhatták a halálos balesetet Szalántánál

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27807_resized.jpg?avcount=1714986310
origo.hu

Macron újabb döbbenetes nyilatkozata háborúba taszíthatja Európát

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191430_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Marco Rossi nagy hírt jelentett be; Szalai Ádám ellen fordult Szoboszlai

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17190831_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Indul az akció, így juthatunk garantáltan magyar szamócához kilónként ezer forint alatt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17185029_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Nagy a felháborodás az Aldinál: ezért lázadtak fel a dolgozók

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191333_auto_resized.jpg
hirtv.hu

A testőrei lezárták Magyar Péter kocsiját a vonaton

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27808_resized.jpg?avcount=1714986310
origo.hu

Továbbra is nagy a titkolózás Berki Krisztián haláláról

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188558_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Ne a boltban vedd meg: ezeken a helyeken magad szedheted az epret!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17185742_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Megtörtént a bejelentés: így alakulnak hétfőtől az üzemanyagárak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17186662_auto_resized.jpg
borsonline.hu

A műsor után elengedte, most mégis rátalált a szerelem a Házasság első látásra szereplőjére?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188301_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Most már publikus: közös fotóval derült ki, mi van a Házasság első látásra két szereplője között

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191135_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Gábornak is hálás lehetsz" – Tóth Gabi posztja felkavarta az állóvizet

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/hKEVzmPGk460qHOBbYIsxWREOb6uP7seusG3pw3etYo/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzkxYTQ4ODU1Mjk0YzQ4M2FhOGVmNWRjYzI2MGQ2NzVm.jpg
Elveszett

"Nem fogjuk feladni!" – beteg gyermeke milliós egészségügyi eszközét keresi egy édesanya

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/Pv-NIgas4GzIVdpZB5pZkb2gnhyrywnAP15ydF71f8k/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50Lzk3NDM3OWYwODc0YjQyYjY5YmViOTg4ZGI5MjU5MDI5.jpg
Odaadás

„Mama kétszer is életet adott nekem” – lánya életét mentette meg Erika