Szöllősi Gyula egykori salgótarjáni futballista azt állítja: egy korábbi válogatott csatár a rászoruló játékosoknak szánt MLSZ-alapítvány segélyein nyerészkedik.
A bíróság előtt azt mondta, hogy annyira szegény, hogy ételt is a helyi mecsetből kap. Ehhez képest Dubajból, Hongkongból és Svájcból posztolt képeket álneves Facebook-oldalára.
Egykor ünnepelt színész volt, tele voltak vele a színházak programajánlói, a showműsorok, naponta szerepelt a képernyőn a Jóban Rosszban című sorozatban, és rengeteget szinkronizált. A börtönbüntetés azonban – sőt már az erőszak...
Nem sokáig lehetett madarat fogatni egy fiatalemberrel, aki tetemes összeget, forintra átszámolva 3,2 millió forintot nyert Kenón. A pénznek több mint a felét ugyanis alapból elbukta.
A 70 éveiben járó férfi havi százezres segélyt és nagyjából ugyanennyi nyugdíjat vett fel. Aztán egy szociális munkás látogatásakor egy örömlányt találtak az ágya alatt.
A brit nő évente majdnem 7,5 millió forintnyi segélyt kap az államtól, a pénzt pedig gyakorlatilag teljes egészében zabálásaira költi. Rochelle Coulson azt szeretné, ha az állam még többet segítene neki.
Sorsjegyekre költötte munkanélküli segélye egy részét egy brit férfi. Bejött neki: nemcsak készpénzt nyert, de egy húszmillió forint értékű Porschét is.
A 20 éves brit fiú egy ideje nem tudott elhelyezkedni, amitől befordult, majd öngyilkos lett. Állítólag nagyon demoralizáló lett volna számára, ha segélyből kell megélnie, mert nem kap munkát.
Depressziója miatt jogosult az éves támogatásra, ebből medencés partikat rendez a dokumentarista sorozat főhősnője. Menedzsere szerint sokat segít ügyfele állapotán a drága pezsgő.
Már így is évi 38 ezer angol font értékben kap különböző jogcímeken segélyt a család, ami átszámítva azt jelenti, hogy havonta majdnem egymillió-kétszázezer forint jut nekik az adófizetők pénzéből. A plusz két gyerek további szép...
A férfi 10 nőt tett anyává. Jelenleg 7 rokonával él együtt, és azt szeretné, ha egy 6 hálószobás házat kapna, mert a jelenlegit - a 4 hálóst - szűknek tartja. 20 éve nem dolgozik.
A hivatalos szervek úgy vélték, a korábban rokkantsegélyen élő, többféle betegséggel küzdő férfi elég jól van ahhoz, hogy munkát keressen, ezért megvonták tőle a járulékait. Amikor legközelebb a hatóságoknak dolguk akadt vele, szerencsétlen...
Az 58 éves férfi arról kapott értesítést, hogy nem folyósítják neki tovább azt a segélyt, amelyet súlyos betegsége óta kapott. Inkább a halált választotta.
Tim Saltert munkaképessé nyilvánították, így elveszítette a segélyt amiből élt. A látássérült és mentálisan beteg férfi felakasztotta magát, mielőtt kidobták volna a lakásából.
Évi 32 ezer fontnyi (11,3 millió forint) állami segélyt követel magának az a kilenc gyermekes édesapa (a tizedik gyerek útban van) aki szerint az angol állam nem foglalkozik kellő ügygonddal vele, és népes famíliájával. Ha nem kapja meg...
A szerencsétlen nő nem tud cipőt felvenni, napjait húsz éve mezítláb tengeti. Eddig legalább támogatást kapott, de mára már azt is elvették tőle. Fogalma sincs, mihez kezdjen.
Hatalmas felháborodást váltott ki Nagy-Britanniában egy leszbikus pár története. A két nő stresszre hivatkozva nem keresett munkát, viszont lakást igényeltek az államtól, amit meg is kaptak.
Közel 200 millió forintnak megfelelő összeget lopott el súlyos beteg lányától egy brit házaspár. A szülők ahelyett, hogy agyhalott lányuk kezelését fizették volna a támogatásból, elszórták azt drága utazásokra és ékszerekre.
Spanyolországba, Korfura, sőt Ausztráliába és Borneóra is eljutott az gátlástalan csaló, aki szociális lakást igényelt - majd jó pénzért kiadta, hogy utazgasson.
Összeállították Nagy-Britannia legpofátlanabb segélycsalóinak listáját. Ezen az első egy olyan férfi, aki több mint egymillió angol fontot vett fel különböző jogcímeken, miközben több ingatlana és vállalkozása is volt.
A 71 éves nő hosszú évek óta állami segélyen élt; nem is keveset, közel 11,5 millió forintnyi fontot kapott, mivel azt állította, mozgásképtelen. Ám egy videófelvételen - amit egy utána nyomozó hivatalnok készített - látszik, amint...
A 44 éves Ritchie Doyle megelégelte, hogy kövérsége miatt szenved. Azt kérelmezte a helyi önkormányzattól, hogy biztosítsanak neki egy új lakást. Olyat, ahol nem kell lépcsőznie.
A tíz hónapos egypetéjű ikrek meindketten egyformán fogyatékosok, ugyanarra a kezelésre és fizikoterápiára van szükségük. Mégis csak az egyik után ítéltek meg gondozási segélyt az anyának.
Nyolc év alatt mintegy 27 millió forintnyi segélyt vett fel az 54 éves nagymama, azt állítva, agyvérzései miatt olyan beteg, hogy egyedül felöltözni sem tud. Ehhez képest négy munkahelye is volt, vetkőzni pedig olyannyira tudott, hogy az aktfotóival...
Iona Heaton panaszkodik, hogy nem elég a megélhetéshez, amit az államtól kap, dolgozni viszont nem hajlandó. Inkább szülni akar még egy gyereket, hogy több segélyt és nagyobb lakást kapjon. Egy hatalmas kertes háznak örülne leginkább.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.