Damu Rolandnak egyik pillanatról a másikra nem maradt bevételi forrása, ami a börtönből szabadulva sem változott: botrányos múltja miatt nem kapkodnak utána a rendezők. A család viszont bővül, felesége, Edina hamarosan kisbabának ad életet. A családfő ezért a Színházi Dolgozók Szakszervezetétől kért segítséget, egészen pontosan segélyt – tudta meg a Bors. Damu az ATV-n, A nő háromszor című műsorban beszélt arról, hogy a börtön előtt miért nem voltak színész barátai.
– Amikor például úgymond a szakmám csúcsán voltam (…), akkor a kollégák nagy része féltékeny volt és irigy. De akik a barátaim maradtak, Kökényessy Ági, Tarján Peti, Csík Csabi és nagyon jelentős színészek, mint például Mihályi Győző, a színészkamara elnöke (valójában a színészszakszervezet – a szerk.), ahogy viszonyulnak hozzám, amennyi támogatást és segítséget kaptam, azt hiszem, példaértékű. Nem nagyon találkoztam olyan kollégával, aki a szemembe azt mondta, hogy pfuj. Olyannal sem, aki úgy elhúzta volna az arcát – mondta a műsorban.
Mi megkerestük az említetteket, mondják el, mi az, amiért kitartottak a balhés színész mellett. Egyikük sem vállalta a nyilatkozatot.
Egy informátorunk viszont elmondta, nem barátságról van szó, inkább sajnálatról. Damu ugyanis kérvényt adott be a szakszervezethez, amelyben segélyt kért, és kapott is – valószínűleg ezen felbuzdulva nevezi barátainak a döntőbizottság tagjait. Tudni kell, az ítészeknek többféle szempont alapján kell elbírálniuk a kérvényeket, segítenek olyan színészeken, akiknek meghal egy hozzátartozójuk, babájuk születik, vagy egy műtét miatt hosszú hónapokra kiesnek a munkából. Ám munkaszerzésben nem tudnak segíteni – a segély csak átmeneti megoldás.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.