Elárasztotta az árvíz a politikát. A hét végén tetőző Duna pártállástól függetlenül szólította cselekvésre a képviselőket, lapátolni mentek a baloldaliak és a fideszesek is. De nemcsak ez volt közös bennük, hanem a divat is. Mindenki...
Téglával kezdte el püfölni szomszédasszonya fejét, majd néhányszor az arcába is vágta azt a súlyosan gyógyszerfüggő nő, aki Kaposváron most állt bíróság elé. Áldozata szörnyű kínok között halt meg.
Idős asszonyra támadt egy 17 éves fiatal Bács-Kiskun megyei Hajóson. A fiatal kirabolta az asszonyt, majd megszökött. A rendőrök nem sokkal később elfogták, a késelő tini mindent bevallott.
Régen kihalt, különleges fakókeselyűt keltettek ki a Hortobágyi Nemzeti Park Malomházi Vadasparkjában. Az állatok rendkívül védettek, ugyanis a XIX. században teljesen kipusztították ôket.
Zuckerberg örömmel kóstolta meg a pörköltet és az almás rétest Antal Ferenc otthonában, Kisújszálláson. A Facebook atyja a pásztorkutyákról érdeklôdött.
A 2002-es dunai árvíznél jelentősen nagyobb árhullám támad a folyó felső szakaszán – egészen a fővárosig. A szakemberek szerint Budapestnél 860 centi felett tetőzhet a Duna, amivel 137 éves rekord dőlhet meg. A fővárosnál azonban jelentősen...
Ittas állapotban hajtott a rendőrség elé kocsijával egy kisbéri férfi, hogy bejelentsen egy anyagi káros balesetet. F. Balázs csupán azért bukott le, mert az egyik zsarunak feltűnt az alkoholszagú lehelete, és megszondáztatta, majd feljelentette...
Az elmúlt ötven évben nem volt olyan magas vízszint a Dunán, mint amilyenre a következő napokban várható árvízhelyzetben számítani kell - mondta Giró-Szász András kormányszóvivő hétfői sajtótájékoztatóján a Parlamentben. Az MTI...
Húsz évvel ezelőtt „lépte át” Magyarország határát az internet, és nincs kétség: ma már el sem tudjuk képzelni az életünket nélküle. Összeállításunkban sorba szedtük, mi mindent tett feleslegessé, és mennyi újdonságot hozott...
Kelemen Lajos összes vagyonát Rambo, az ötéves szürke csődör jelentette. A férfi egy árpatábla mellé kötötte ki az állatot, hogy legeljen, ám mire visszatért, egy cég lepermetezte a hű hátast.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.