Aleska Diamond érdekes szempont alapján bérel lakást. A volt pornósztárt nem az érdekli, hogy van-e erkély, keleti fekvésű-e vagy hogy milyen a szigetelés. Véleménye szerint sokkal fontosabb, hogy a liftben legyen tükör.
Huszonnyolc tételt árvereztek el a Radnóti házaspár könyveinek aukcióján. A gyűjtők milliókat fizettek a költő által dedikált, ritka példányokért. A páratlan hagyaték szétdarabolódott.
Már gyerekként belekóstolhat az úri luxusba Lázár János kancelláriaminiszter fia, amennyiben a tízéves Boldizsár beköltözik az apja által a nevére íratott, 60–70 millió forintot érő, négylakásos társasházi lakásba.
Angelina Jolie-nak és Brad Pittnek már van egy ingatlanja Los Angelesben és Franciaországban is, ám a Sunday Times értesülései szerint a házaspár azt tervezi, hogy Londonban is beruháznak egy házba.
Létezik megoldás arra, hogy egy egyedülálló anya vagy apa könnyebbé tegye az életét. Németországban több ezren élnek úgy, hogy a lakásukat megosztják egy sorstársukkal és annak gyermekével. A szakember szerint így valóban gondtalan a párkeresés is.
“200 m2 –es zsinagógára panorámás lakás eladó, szép liftes házban. Tágas, felső emeleti, napfényes, lakásnak vagy irodának egyben megfelelő ingatlan. Bejárat a lépcsőházból és a körfolyosóról is.” - szól a hirdetés egy budapesti ingatlanról.
“Kis lakás, nagy élvezet”, szól az ősi inka mondás. De mi történik, ha a lakás extrém kicsi? Mondjuk 9 négyzetméter. Na jó, esetleg 10. Legyen 15, de ez az utolsó ajánlatunk. Megnéztük, mi a helyzet mini-garzon fronton a fővárosban....
Saját lakás vagy albérlet? – a kérdés sok fiatalnak költői, hiszen szülői segítség nélkül aligha tud lakást vásárolni. A szerencsésebbek a nagyszülőktől örökölnek, azt viszont fel kell újítani.
A saját tulajdon biztonságot jelent, állandó fedelet a fejünk felett. Emellett röghöz is köt, hiszen a lakásunk általunk meghatározott kilométeres körzetéből képtelenség mozdulni. Vagy mégsem? Vizsgáljuk meg mindkét oldalt!
Lett foganatja a Bors és a Délmagyarország című napilap cikkének: a szomszédok örömére végre kitakarították azt a hódmezővásárhelyi, 9. emeleti elhagyott lakást, amiben galambok ütöttek tanyát.
Ön még hisz a magyar fociban? Sőt! Továbbmegyünk: Ön szereti a magyar labdarúgást? Esetleg jó üzleti érzékkel tudja, hogy most érdemes befektetni egy Stefánia úti ingatlanba? Akkor irány a pálya! Illetve annak tőszomszédsága.
Galambok, a madárürülék bűze és csontkukacok keserítik Hódmezővásárhelyen a Kaszap utca 7. szám alatt élő, felső emeleti lakók életét. Egy kilencedik emeleti üres lakás erkélyajtaja nyitva maradt, így beköltöztek a madarak.
Komlót az egyik legélhetetlenebb városnak tartják, de a Mecsekben lakni azért mégsem lehet olyan rossz. Most itt a lehetőség, alig több, mint másfélmillióért már költözhet is!
Eddigi New York-i penthouse lakását lecserélheti Rihanna, legalábbis erre enged következtetni, hogy a popsztár megnézett egy 18 millió dolláros, tizedik emeleti luxuslakást.
Szombat délután tűz keletkezett egy debreceni kilencedik emeleti lakás erkélyén. A lángok átterjedtek az egyik szobára, a lakóépület két szintjét pedig kiürítették.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.