Tavaly decemberben derült ki, hogy a Miniszterelnökséget vezető miniszter, Lázár János a tízéves fia nevére íratta egy négylakásos budai luxusapartman egyik lakását.
A politikus elismerte a vásárlás tényét, de nem árulta el, mennyiért és milyen célból vette az ingatlant. Azt állította, hogy családi összefogással tudta megvenni a szakértők által 60-70 millió forintra taksált, 117 négyzetméteres lakást.
A Bors munkatársai először decemberben jártak a háznál. A bejáratnál akkor csak három kapucsengő mellett volt névtábla, az egyiknél viszont semmi. Tegnap azonban már egy ismeretlen, kötőjeles családnév szerepelt a névtáblán. Hiába csöngettünk be oda és a többi lakóhoz is, senki sem szólt a kaputelefonba. Ennek ellenére érkezésünkkor észrevettünk egy fürdőköpenyes hölgyet az egyik lakás teraszán, amint éppen olvasott. Azt nem tudtuk meg, melyik ingatlan lakója volt. A kert eldugott sarkában láttunk egy ugrálóasztalt is, amely eddig nem volt ott.
Akárki is él Lázár fiának lakásában, a szomszédok szerint a miniszter ritkán, ám rendszeresen feltűnik a háznál. Ilyenkor kormányzati Audijával érkezik. Arra is volt példa, hogy a miniszter a családjával együtt jelent meg a ház kapujában.
Megkérdeztük a Miniszterelnökséget, hogy Lázár albérletbe adta a luxuslakást, vagy ő és családja használja-e valamire. Választ azonban nem kaptunk, mert a tárca szerint a miniszter már „minden törvényes kötelezettségének eleget tett”.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.