Kizárták örökölt budapesti lakásából a nőt

örökölt
PUBLIKÁLÁS: 2015. január 13. 09:00
Keresztanyja végrendeletben hagyta Fazekas Lászlónéra budapesti otthonát, mely a hagyatéki tárgyaláson is a nevére került. Ám az asszony nemcsak az ingatlanba nem jutott be, de döbbenten tapasztalta, hogy ott számára ismeretlenek élnek.
B. P.

–  Hiába egyszobás, a nemrég nősült fiaméknak tökéletes kis fészek lehetne az a kőbányai lakás. Csakhogy nem jutok be, mert valaki lecserélte a zárat és vadidegeneknek kiadta azt – sopánkodik a szigetszentmiklósi anyuka, aki büszkén magyarázza, hogy a többi rokonnal ellentétben ő gondozta és ápolta is az idős nőt.

Az ügyben feljelentést tett a rendőrségen, melyben földijét, Kovács Miklóst gyanúsítja. A férfi készséggel fogadta a Bors munkatársait.

– A nagynénémről van szó, aki úgy végrendelkezhetett, hogy előtte és utána is időskori elbutulással kezelték, sőt zárt osztályon is járt. Őszintén szólva nem sajnáltam volna a lakást Fazekasnétól, ha valóban gondját viseli Irma néninek, de nem ez történt. Zárgondnokot neveztek ki, Irma néni pedig öregek otthonába került. Az utóbbival járó költségeket nem fedezte a nyugdíja, ehhez a zárgondnokon keresztül ki kellett adni a lakását. Bár halálával a negyvenezres bérleti díj november óta az én folyószámlámra kerül, erről készséggel lemondok, ha a jogerős ítélet nem nekem ad igazat. Merthogy fellebbeztem a végrendelet és a végzés ellen – mondja a férfi.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.