<p>Szabó Franciska az Exatlon egyik legkedveltebb versenyzője volt, de súlyos sérülése miatt hamar haza kellett jönnie. Itthon depressziós lett, inkább elhagyta az országot, meg sem állt Mexikóig.</p>
Nika már számtalanszor került olyan helyzetbe, amikor a közönsége vált a legnagyobb ellenségévé. A népszerű énekesnő ideje korán megtapaszta a sztárság árnyoldalát.
Ördög Nóra elsőszülött lányának, Micinek fogantatását borzasztóan nehéz körülményeit nyíltan vállalta a nagyvilág előtt, azonban még emiatt is rengeteg támadás érte őt. Almási Kitti pszichológusnak sírva mesélt kudarcáról, amin családja segítette át.
Huszonhat órán át gördeszkázott az 51 éves Bognár Attila. Célját, a Balaton-kör teljesítését két nap alatt nem sikerült elérnie. A szimpatikus sportember azonban – ahogy manapság mondani szokás – a kudarcba sem szégyell beleállni.
Talán sosem tudja rekonstruálni a rendőrség, hogy a hatéves Milán megfojtásakor az apa mellett az anya is jelen volt-e. Egy biztos: ő is beleegyezett a család közös öngyilkosságába.
<p>A nemzetközi kupasorozat selejtezőjében elindult négy magyar csapatból három már júliusban kiesett. A kudarccal a magyar futball meg a válogatott játékosok bukták a legnagyobbat.</p>
A modern kori futballvilág legnagyobb talánya a Manchester City. Hiába költött a csapatra az elmúlt években 475 milliárd forintnyi összeget Manszúr sejk, a BL-ben nem akar összejönni az áttörés.
Nehéz a helyzete Czippán Anettnek, aki éppen válófélben van gyermeke apjától. A Fem3 műsorvezetője hiába próbálta, nem tudta megmenteni házasságát – de megpróbál erőt sugározni akkor is, amikor fáradt és kimerült.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.