<p>Egy márkás kabáton kapta fel a vizet egy rosszindulatú követő, akit Marcsi rajongói azonnal helyretettek. A szakértő szerint sokan példát vehetnek a gasztroangyal eleganciájáról.</p>
Mozgalmas évet tudhat maga mögött Gesztesi Károly. A Sztárban sztár volt versenyzője a legmegosztóbb előadó a mezőnyben. Az ötvenöt éves színművész most nyugalomra és pihenésre vágyik, hiszen kemény év van mögötte.
A karakán díva a kilencvenes években szakított a körúti teátrummal. Az akkor vezető színésznő, ma már igazgató, Eszenyi Enikő hozzá hasonlóan erős egyéniség, talán mégis igaz, hogy két dudás nem fér meg egy csárdában.
Döbbenet. Először fordult elő a világbajnokságok történetében, hogy a német, brazil, argentin trió közül egyik sem tudta megnyerni nyitómérkőzését.<br />
Gabi cicije helyett a tehetségével foglalkozzanak - üzente a nagyvilágnak Krausz Gábor. A felháborodás jogos is lehetne, ha az énekesnő nem maga pakolná tele közösségi oldalait az idomaival.
Szerintünk ők így jók, ahogy vannak. A kommentelők viszont az eltérő alkatuk miatt bántják a házaspárt, pedig az izmos férj imádja túlsúlyos felesége minden porcikáját.
Keserűen búcsúzott rádiós műsorától Friderikusz Sándor, aki az utolsó adásban alaposan kiosztotta televíziós kolléganőit. A legélesebb, már-már sértő kritikát Lilu kapta, aki egyébként sokáig Fridit tartotta a példaképének.
<p>Még életveszélyes fenyegetést is kapott Szentpéteri Csilla, miután éles hangú Facebook-bejegyzésben fakadt ki A Dal nyertes produkciója ellen. Horváth Tamás pedig kijelentette: többször nem kíván versenyezni A Dalban.</p>
Durván nekiment Schell Juditnak a Dal versenyzője. Tolvai Reni annyira megsértődött azon, hogy negatív kritikával illette a színésznő, hogy angolul káromkodva vett elégtételt.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.