Celeb

Árpa Attila párja nem finomkodott: Ezt üzente a kommentelőknek a Dancing with the Stars után

Bors

2021. november 23. kedd 08:30

Stana Alexandra azokhoz szólt, akik kritizálták híres táncpárját.

Pattanásig feszült a hangulat a szombat esti Dancing with the Stars második évadának döntőjében. Az utolsó versenyt a négy legjobb páros indította: Tóth Andi és Andrei Mangra, Kinizsi Ottó és Szőke Zsuzsanna, Kamarás Iván és Mikes Anna, illetve Árpa Attila és Stana Alexandra, ám végül csak egy kerülhetett ki közülük, tagjai pedig elnyerték a táncparkett királya és királynője címét.

Ez a páros a közönség nagy kedvence, Tóth Andi és Andrei Magra lett.

A finalisták egy-egy tánca után valakitől búcsúzni kellett a szavazatok alapján, sokak meglepetésére az első körben Árpa Attiláék estek ki. Negyedik helyezésük kapcsán a páros profi táncos tagja, Stana Alexandra őszinte bejegyzést tett ki közösségi oldalára.

Nem könnyű egy posztban megfogalmazni mindazt, amit most érzek; azt a felhőtlen boldogságot és mérhetetlen hálát, ami mosolyt csal az arcomra. Ez a műsor számomra egy utánozhatatlan élmény, tele kalandokkal, kihívással, magaslatokkal és mély pontokkal. Ettől olyan szép és emberi az egész – írta posztjában a szépséges táncosnő, majd kitért arra is, hogy mennyire sokan dolgoznak ezen a produkción. Alexandra ezután köszönetét fejezte ki követői, barátja és családja felé.

Árpa Attilához is szólt

Alexandra kitért híres táncpárjára is, mint írja, nála jobbat kívánni sem tudott volna. Végül azokhoz szólt, akik negatív kommentekkel illették Attilát.

Azoknak, akik mindenkit bántanak, kritizálnak és semmi sem elég jó számukra, csak annyit üzenek, hogy menjenek el egy táncórára. Bizonyosodjanak meg róla, hogy mennyire nehéz egy hét alatt úgy elsajátítani egy emelésekkel, magas osztályos lépésekkel tarkított koreográfiát, hogy azelőtt csak legfeljebb egy őrült buliban perdültek táncra.

Ezek a szereplők és profi partnereik szívüket-lelküket teszik bele a közös munkába, hogy hétről hétre szebbnél szebb produkciókkal kápráztassák el a nézőket! Van akinek könnyebb, van akinek nehezebb, de a végeredmény ugyanaz! Mindenki fantasztikus!

Szívből gratulálok Mindenkinek! Szeretlek titeket! Puszi, pacsi – zárta szavait szívmelengető posztjában Alexandra.

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!

Ez is érdekelhet

origo.hu

Meghalt a Fradi 20 éves játékosa

haon.hu

Gyógyszerfüggőségtől félti Mazsit Berki Krisztián édesanyja

borsonline.hu

Bombatámadás érte az intézményüket, Tóth Gabi és Pápai Joci is azonnal segít a kárpátaljai árvákon

vg.hu

Életét vesztette a háborúban a Fehérvár FC ukrán játékosának apósa

life.hu

Berki Krisztián édesanyja a boncolási jegyzőkönyvről beszélt: "Felhívtam Mazsit"

ripost.hu

Szextipp: Innen lehet tudni, ha egy nő színleli az orgazmust!

astronet.hu

Napi horoszkóp 2022. május 17.: az Oroszlánért valaki rajong, a Nyilas kalandozik

borsonline.hu

Az udvarról rabolta el egy nő a miskolci hároméves kisfiút

mindmegette.hu

HA ÍGY GRILLEZED A MARHAHÚST ÉS A ZÖLDSÉGEKET, TE LESZEL A KERTI SÜTÖGETÉS MESTERE! (x)

borsonline.hu

Lesújtó hír: 27 éves sportoló és testvére halt meg a hétvégi horrorbalesetben

borsonline.hu

Döbbenetes részletek a budakeszi lakástűzről: nem vették komolyan a gyújtogató fenyegetését

További cikkek

Szexi

Édességnek hála lett pénztárosból fétispornós

Látszat

Nehéz helyzetbe került Hódi Pamela